Foci

Örökre magához láncolta Andrés Iniestát a Barcelona

Az FC Barcelona bejelentette, hogy élete végéig szóló szerződést írt alá a klubbal Andrés Iniesta. A négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, kétszeres Európa-bajnok, egyszeres világbajnok labdarúgó így örökre a katalán sztárcsapatnál marad.

Ez egy nagyon különleges nap a számomra, mert itthon maradok. Szeretnék még nagy dolgokat elérni

– mondta a karrierjében kis túlzással csak az aranylabdát meg nem nyerő futballista.

Hiába a szép szavak, nem volt könnyű menet a szerződéshosszabbítás: Iniesta szerződése 2018-ban járt volna le, és az előző szezonban több olyan hír is napvilágot látott, miszerint Iniesta nem érzi már jól magát/a klub már nem tartana igényt a játékosra. Ebben állítólag komoly szerepe volt az előző menedzsernek, Luis Enriquének, akinek az irányításával, stílusával sokaknak meggyűlt a baja.

A Marca szerint Ernesto Valverde bízik a játékosban, aki eddig minden meccsen kezdett, és ez nagy lökés volt a két fél megegyezése felé. A spanyol lap azt is tudni véli, hogy szerepel egy kis záradék is a szerződésben, miszerint Iniesta bármelyik pillanatban szedheti a sátorfáját, és levezethet egy kevésbé versenyképes csapatban – érthetjük itt a spanyol másodosztályt, Amerikát vagy Ázsiát is akár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik