Foci

Korábbi sikeredzője mentheti meg a Bayern Münchent

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 10. 05. 09:41

A 2012-13-as szezon közben jelentette be a Bayern München labdarúgócsapata, hogy bármi is lesz az idény vége, Jupp Heynckest lecserélik Pep Guardiolára. A veterán szakember aztán a csúcson adta át az együttest, bajnoki címet, Német Kupát és Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, ezt az eredménysort pedig nem tudták megközelíteni az utódai.

Mindez azért érdekes most, mert a Sky Sports szerint a 72 éves Heynckes visszatérhet a Bayernhez.

Mint ismert, nemrég rúgták ki Carlo Ancelottit, mivel a müncheniek csak botladoznak a mostani szezonban és elveszítették 3-0-ra a PSG elleni csoportrangadót a BL-ben. Willy Sagnol ugrott be helyette, de vele sem jött el az áttörés, a hétvégén kétgólos előnyből ikszeltek Dárdai Pál Herthájával.

Ha valóban kinevezik Heynckest, akkor ez lesz a negyedik megbízása a klubnál. Németországban sokan már kész tényként kezelik, hogy a szezon végéig ő irányítja a csapatot.

Thomas Tuchelt és Julian Nagelsmannt emlegették még a Bayernnel kapcsolatban. A klub még nem jelentett be hivatalosan semmit, csak annyit tudunk, hogy Pep Guardiola már tudja, kit választott a klub.

Fotó: Europress/DPA/Sven Simon

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.