Foci

A 90. percben szerzett győztes gólt a magyar U19-es válogatott

A Marcus Jahn szövetségi edző vezette magyar U19-es válogatott vasárnap elutazott Hollandiába, az Eb-selejtező minitornája helyszínére. Szlovénia, a Hollandia, valamint a Málta korosztályos együttesei várnak a mieinkre, s a négyfős csoportból két válogatott jut tovább a tavaszi elitkörbe, ahonnan majd a csoportelsők kvalifikálják magukat a júliusi, finnországi U19-es Európa-bajnokságra.

Az első ellenfél a szlovén válogatott volt szerda este, a szövetség beszámolója szerint a mieink irányítottak az első félidőben és bár két nagy ziccerünk is volt, gól nélküli döntetlennel zárult az első játékrész. A második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött, csakhogy ezúttal egy bal oldali beadást követően Banó-Szabó Bence megelőzte a védőjét, és a kapuba pörgetett.

A gól felébresztette a fizikailag nagyon erős szlovén csapatot, amely a mélységi védekezésből átment letámadásba, és nagyon sok test a test elleni párharcra kényszerítette a magyar csapatot. A 84. percben egy ártalmatlan szituációban Kundrák Norbert fogta meg az ellenfele mezét, a játékvezető azonban ennek ellenére tizenegyest ítélt, amit Celar értékesített.

A 90. percben Kundrák harcolt ki szabadrúgást 17 méterre a kaputól. Lustyik Levente állt a labda mögé, és a sorfal felett csavart a jobb felső sarokba, a kapus mozdulni se tudott a labdára és ezzel a találattal U19-es válogatottunk meg is nyerte a találkozót.

Igazi csapatmunka volt ez a győzelem, nagyon megküzdött érte a srácok. Nagyon fontos sikert arattunk, mindenki a maximumot adta, férfimunka volt, amit láttam. A győzelem nagy lépés a továbbjutás felé, de még nem dőlt el semmi, két meccsünk még hátra van. A mai nap után a regeneráció a legfontosabb, és folytatjuk a felkészülést az előttünk álló mérkőzésre Hollandia ellen. Nem dőlt el semmi, száz százalékig a következő meccsre kell koncentrálunk. Van a csapatban potenciál, tehetséges játékosok alkotják a keretet, a hazai pályán futballozó hollandok ellen is szeretnénk megmutatni a tudásunk

– értékelte a meccset Marcus Jahn szövetségi edző.

A csoport másik összecsapásán Hollandia 3–0-ra verte Máltát.

Végeredmény – Eb-selejtező

Magyarország–Szlovénia 2–1 (0–0)
Gólszerző: Szabó (59.), Lustyik (90.), illetve Celar (84.)

A magyar válogatott további programja:
Október 7. Hollandia-Magyarország, 16.00
Október 10. Málta-Magyarország, 18.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik