Foci

Storck megnevezte azokat a légiósokat, akikre számít a két utolsó vb-selejtezőn

Bár a magyar labdarúgó-válogatottnak már matematikai esélye sincs arra, hogy kijusson a világbajnokságra, a selejtezőből még hátravan két mérkőzés, előbb Svájc ellen idegenben, majd Feröer ellen itthon. Bernd Storck szövetségi kapitány szokás szerint előbb a légiósoknak küldött meghívót.

Bár néhány külföldön játszó sajnos még mindig sérült, ennek ellenére jó és erős csapatunk lesz a pályán a Svájc és Feröer-szigetek elleni mérkőzéseken

– mondta Bernd Storck az mlsz.hu-nak.

Szalai Ádám, Kleinheisler László és Pintér Ádám sem bevethető, Nikolics Nemanja pedig maga kérte, hogy ezúttal ne számoljanak vele, így viszont nincs csatár a meghívottak között. Visszakerült ugyanakkor a csapatba Lang Ádám, a Dijon védője, aki az Andorra elleni vereség után került ki Gyurcsó Ádámmal egyetemben. A bekk annak ellenére kapott meghívót, hogy klubjában kegyvesztett lett. Sallai Roland is bizonyíthat ismét, ő a nyáron a BL-ben szereplő APOEL Nicosiához igazolt.

„Minden játékos tudja, hogyan készüljön fel profi módon a válogatott mérkőzéseire, ahogy ezt azt előző két alkalmával is bizonyították. Lettország ellen ugyanolyan jó stílusban játszottunk, mint korábban és magabiztosan nyertük meg a mérkőzést, a regnáló Európa-bajnok ellen pedig nagyszerűen játszottunk még úgy is, hogy több mint 60 percen keresztül csak tíz játékosunk volt a pályán. Ugyanezen a sikeres úton szeretnénk tovább haladni az utolsó két vb-selejtezőn is, az idei utolsó hazai tétmeccsünkön pedig szeretnénk újra boldoggá tenni fantasztikus szurkolóinkat és a mérkőzés végén együtt ünnepelni velük.”

Az itthon játszó játékosokat majd a hétvégi, NB I-es forduló után jelöli ki a kapitány. A csapat október 7-én Baselben lép pályára a házigazda svájciak ellen, majd október 10-én a Feröer-szigetek válogatottját fogadja a Groupama Arénában.

A légióskeret

Kapusok:

Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)
Guzmics Richárd (Yanbian)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Sheva)
Lang Ádám (Dijon)

Középpályások:

Dzsudzsák Balázs (Al-Wahda)
Elek Ákos (FK Almaty)
Nagy Ádám (Bologna)
Sallai Roland (APOEL)
Stieber Zoltán (DC United)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik