Foci

Németh Krisztián: Hülyeséget csináltam

A hétvégén írtunk róla, hogy nem sikerült valami jól Németh Krisztián legutóbbi bajnokija az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban. A most már a New England Revolutiont erősítő magyar válogatott támadó korábbi csapata, a Sporting Kansas City ellen lépett pályára kezdőként, de már a 11. percben kiállították, mert lekönyökölte ellenfelét, visszanézték videón az esetet és ezután kapott piros lapot. Csapata ekkor 1-0-ra vezetett, végül 3-1-re kikapott.

Nincs mit szépíteni: hülyeséget csináltam, vállalnom kell a következményeit

– mondta Németh a Nemzeti Sportnak, bár azt leszögezte, hogy semmi szándékosság nem volt benne és ellenfele is rájátszott az esetre, de ez nem befolyásolja a szabálytalanság tényét.

Németh kiállítása:

„Rossz, meggondolatlan mozdulat volt, amelyet magam nem éreztem, nem szántam ütésnek, eltolni, ellökni akartam magamtól a védőt, de… Egy szót sem szóltam, amikor megkaptam a piros lapot, tudtam, hogy butaságot követtem el, és nem tudok ezen változtatni. Tanulni akarok belőle” – mondta.

Arról is beszélt, hogy az első gondolata nem az volt, hogy vajon mennyi időre tiltják el, hanem az, hogy kiszúrt a saját csapatával. Az öltözőben nem került elő a történet, mert mint mondta, mindenki tisztában volt vele, hogy butaságot követett el.

A New England öt fordulóval az alapszakasz vége előtt hét pontra van lemaradva a rájátszást érő helyen álló New York Red Bullstól, Németh szerint minden mérkőzésüket nyerni kéne mostantól, hogy odaérjenek. Ő maga egyre jobb formában érezte magát, így sajnálja, ami történt.

Túl kell jutnom ezen az időszakon, remélem, a folytatásban jó játékkal lehetek csapatom hasznára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik