Foci

Az olaszok futballtörténelmük jogán akarnak előnyt kovácsolni maguknak

A G csoport szombati rangadóján a spanyolok otthon 3-0-ra legyőzték az olaszokat, s három fordulóval a selejtezőcsoport zárása előtt három ponttal vezetnek riválisuk előtt. Az európai zónából a kilenc csoport győztese automatikusan kijut a jövő évi, oroszországi vb-re, míg nyolc második helyezett a kiadó négy helyért vív egymással oda-visszavágós párharcot novemberben. Mindez azt jelenti, hogy a spanyolok mögött az olaszok selejtezővel vívhatják ki a vb-részvételt – ettől tart igazán az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke, Carlo Tavecchio.

Tavecchio azt kérte a nemzetközi szervezet (FIFA) első emberétől, Gianni Infantinótól, hogy a selejtezőcsoportok sorsolásánál vegyék figyelembe a történelmi hagyományokat.

Maga a világvége az a gondolat, hogy nem jutunk ki a 2018-as világbajnokságra

– mondta Tavecchio, aki hozzátette azt is, már beszélt Infantinóval a selejtezős rendszer megreformálásáról. Mondanunk sem kell, a múltbéli eredmények az olaszokat segítenék, hiszen Olaszország négy (1934, 1938, 1982, 2006) világbajnoki címet nyert.

A FIGC elnöke már korábban is panaszkodott arra, hogy Olaszország és Spanyolország a világbajnokság európai kvalifikációs sorozatában egy csoportba került. A FIFA jelenleg a selejtezőcsoportok sorsolása előtt az aktuális világranglistás helyezés alapján állítja össze a kiemelési kalapokat.

Olaszok szövetségi kapitánya, Giampiero Ventura sokkal magabiztosabb a csapat esélyeit illetően.

Amikor otthon döntetlent játszottunk Spanyolországgal, valószínűvé vált, hogy a csoportból automatikusan nem tudunk kijutni a vb-re. Még mindig biztos vagyok a vb-részvétel kiharcolásában, egyáltalán nem gondolok apokalipszisre

– vélte Ventura.

Érdekesség, hogy Olaszország csak két világbajnokságot hagyott ki valaha: 1930-ban és 1958-ban maradtak le a vébéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik