Foci

Többé nem félelmetes a spanyol válogatott

Az olasz válogatott az 1982-es vb-döntő óta először játszik majd a Bernabéu-stadionban, méghozzá vb-selejtezőt az ősi ellenféllel, Spanyolországgal.

Az olasz fociválogatott a szombati, Spanyolország elleni vb-selejtezőn először tér vissza a Santiago Bernabéu Stadionba az 1982-es világbajnoki döntő óta. Az olaszok akkori kapusa, Dino Zoff az AS című madridi lapnak elárulta: a vb-döntőn a helyiek inkább nekik drukkoltak, mert “mi is latinok vagyunk, hasonlóak, és ez valamennyire egyesít bennünket”.

Zoff szerint a Bernabéu – ahol 1982 óta mindössze egyszer járt – szerencsét hozott az olaszoknak,  aminek szombaton is örülne, de a két meccset nem lehet összehasonlítani.

A mai spanyol válogatottról azt állítja:

Remek játékosokból áll, mint mindig, de már nem az a csapat, mint a legszebb éveiben volt. Elveszítette a legyőzhetetlenség auráját, ami egykor jellemezte.

Zoff eredményt nem tippelt, ahogy sosem, de igen bizakodónak mondta magát.

Gian Piero Ventura csapatát szereti, mert “rengeteg fiatal került be, egy egész új generáció. Ventura jó alapanyaggal dolgozhat”, közülük is Gianluigi Donnarumma, a Milan kapusa tette rá a legjobb benyomást. Örül is, hogy a Milannál maradt, de “elkerülhette volna ezt az egész drámát” az esetleges klubváltással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik