Foci

Bernd Storck: Nagyszerűen játszottunk, gratulálok a csapatnak

Korábban a témában:

A magyar labdarúgó-válogatott Priskin Tamás kiállítása miatt egy órát emberhátrányban játszva kapott ki 1-0-ra az Európa-bajnok Portugáliától vasárnap este. Ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat biztosan lemaradt a 2018-as világbajnokságról.

Az első félóra után emberhátrányban futballoztunk az Európa-bajnok Portugália ellen, de szerintem nagyszerűen játszottunk, gratulálok a csapatnak. Kiemelkedő játékosok a portugálok, ám jól lezártuk a területeket, kevés gólhelyzetet engedtünk nekik kialakítani. A nézők is nagyszerűek voltak, ők jelentették számunkra a plusz csapattagot, köszönöm, hogy támogattak minket

– mondta a találkozó után Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az M4-nek.

Lovrencsics Gergő azt mondta, amit eltervezett a csapat, azt végre is hajtotta. Mindenki csúszott-mászott a magyarok közül, a közönséget pedig külön kiemelte, szerinte ilyen atmoszférában nem is lehet rosszul játszani.

A mérkőzés összefoglalója:

Fernando Santos, a portugálok trénere azt mondta, nehéz volt a meccs, de erre számítottak is.

„A magyarok erősek, kemények. Nem számítottam arra, hogy két csatárral áll fel Bernd Storck, de jól reagáltunk, az első félórában volt hat-hét nagy helyzetünk. A kiállítás után mindkét oldalon feszült lett a hangulat. Figyelmeztettem a csapatomat, hogy higgadjon le, s ez gólt eredményezett. A találat után kissé visszavettünk. Győzelmünk megérdemelt. Még nem foglalkozunk Svájccal, előtte Andorrával játszunk, az sem lesz könnyű találkozó. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, most sem kívánok. Ahogy ma játszott a magyar válogatott, lehet esélye Svájc ellen. Úgy futballozott, mint az Európa-bajnokságon” – idézi a Nemzeti Sport Santos szavait.

Eredmény – vb-selejtező, Európa, 8. forduló, B csoport

Groupama Aréna, Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

Magyarország – Portugália 0-1 (0-0)

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Korhut – Lovrencsics (Varga R., 78.), Elek (Pintér, 67.), Pátkai, Dzsudzsák – Priskin, Eppel (Böde, 60.) Szövetségi kapitány: Bernd Storck

Portugália: Rui Patrício – Coentrao (Eliseu, 28.), Pepe, B. Alves, Cédric – Moutinho, J. Mário, Danilo, Martins (B. Silva, 63.) – A. Silva (Quaresma, 86.), C. Ronaldo Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Gólszerző:  A. Silva (48.)

Sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+2.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.) illetve Cédric (26.), Ronaldo (89.)

Piros lap: Priskin (30.)


Lettország-Svájc 0-3 (0-1)

gólszerzők: Seferovic (9.), Dzemaili (54.), Rodriguez (58., 11-esből)

A csoport állása: 1. Svájc 24 pont, 2. Portugália 21, 3. Magyarország 10, 4. Feröer-szigetek 8, 5. Andorra 5, 6. Lettország 3

Fotó: mlsz.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Nyugat-Európában már lassul a koronavírus terjedése

Bár a hírek – érthető módon – jórészt még mindig a tomboló járványról és a drámaian sok halálos áldozatról szólnak, az új fertőzöttek száma alapján azonban úgy tűnik, Nyugat-Európában érzékelhetően lassul a járvány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.