Élő Foci

Vereség az Európa-bajnok portugáloktól, oda a focivébé

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-0-ra kikapott Portugáliától úgy, hogy Priskin Tamás kiállítása miatt egy órán át emberhátrányban futballozott. Ezzel eldőlt, hogy már matematikai esély sincs arra, hogy odaérjünk a pótselejtezőt érő második helyre. Közben Svájc a nyolcadik mérkőzését is megnyerte, karnyújtásnyira vannak a csoportgyőzelemtől.

A magyar csapat az utolsó szalmaszálba kapaszkodott vasárnap este: ha a csapat legyőzi az Eb-győztes Portugáliát (ami még sosem sikerült), akkor maradt volna matematikai esély arra, hogy esetleg odaérjen az együttes a pótselejtezőt érő második helyre. Szalai Ádám sérülés, Bese Barnabás eltiltás miatt nem játszott. Bernd Storck támadószellemű, kétcsatáros felállásban küldte ki pályára csapatát.

Ahogy arra számítani lehetett, a portugálok már az elején nekiestek a magyar csapatnak, azonban jól tartotta magát a védelem, sorra jöttek a blokkok, ha pedig a védőkön túljutott a labda, ott volt Gulácsi. A 30. percben nehéz helyzetbe kerültünk, Priskin könyökölte le Pepét, akinek vérzett is a sebe, a magyar csatár egyből pirosat kapott.

Priskin kiállítása:

Tíz emberrel is volt egy szép lehetősége a magyar válogatott, Dzsudzsák labdája után Lovrencsics cselezett egyet a portugál kapu előtt, majd fölé lőtt. Utána André Silva lövését védte Gulácsi.

A második játékrész legelején megszerezték a vezetést a portugálok. A bal szélen verték meg a magyar védelmet, Cristiano Ronaldo ívelt középre, André Silva pedig a kapu torkából talált be.

André Silva győztes gólja:

Rögtön utána volt egy nagy egyenlítési lehetőség, de Pátkai lövése elkerülte a hosszú alsó sarkot. Innentől kezdve aztán főleg az történt, amit a portugálok akartak, ám a mieink hősiesen védekeztek, így nem volt újabb gól. A legvégén, a 93. percben még Gulácsi is előre ment egy szabadrúgásnál, Fiola fejelt végül, de középre, így nem sikerült egyenlíteni.

1-0-ra kikaptunk, ez azt jelenti, hogy már matematikai esély sincs arra, hogy kijusson a válogatott a világbajnokságra.

Ha a meccs egészét nézzük, akkor dicséretet érdemel a magyar csapata hozzáállás miatt. Viszont közben az a helyzet, hogy két fordulóval a vége előtt elszálltunk a selejtezőben, a svájciak mögött 14, a portugálok mögött 11 ponttal vagyunk elmaradva. Úgyhogy marad a harmadik hely, de közben meg a feröeriek két pontra megközelítettek minket. Az utolsó fordulóban egyébként épp magyar-feröeri mérkőzés lesz.

Közben a csoportban rendeztek egy másik mérkőzést is, ezen Lettország fogadta Svájc csapatát. A vendégek nagyon simén hozták ezt a mérkőzést is, 3-0-ra nyertek, így továbbra is hibátlanok. Két fordulóval a vége előtt három pont az előnyük Portugália előtt.

Eredmény – vb-selejtező, Európa, 8. forduló, B csoport

Groupama Aréna, Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

Magyarország – Portugália 0-1 (0-0)

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Korhut – Lovrencsics (Varga R., 78.), Elek (Pintér, 67.), Pátkai, Dzsudzsák – Priskin, Eppel (Böde, 60.) Szövetségi kapitány: Bernd Storck

Portugália: Rui Patrício – Coentrao (Eliseu, 28.), Pepe, B. Alves, Cédric – Moutinho, J. Mário, Danilo, Martins (B. Silva, 63.) – A. Silva (Quaresma, 86.), C. Ronaldo Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Gólszerző:  A. Silva (48.)

Sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+2.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.) illetve Cédric (26.), Ronaldo (89.)

Piros lap: Priskin (30.)


Lettország-Svájc 0-3 (0-1)

gólszerzők: Seferovic (9.), Dzemaili (54.), Rodriguez (58., 11-esből)

A csoport állása: 1. Svájc 24 pont, 2. Portugália 21, 3. Magyarország 10, 4. Feröer-szigetek 8, 5. Andorra 5, 6. Lettország 3

Még egy vérző portugál

Az imént Cédric kapott az arcába egy könyököst Dzsudzsáktól, amikor a magyar cséká lefordult róla, de a pillanat hevében nem vette észre senki. Szerencsére.

Szép magyar támadás és helyzet

Kádár játszotta meg Dzsudzsákot a bal oldalon, aki aztán tanári indítást adott Lovrencsicsnek, aki ezúttal jól vette át a labdát (nem úgy, mint a lettek ellen), még húzott egy cselt, de aztán egyensúlyát veszítve a kapi fölé lőtt. Viszont magyar helyzetet jegyezhettünk fel, emberhátrányban, szóval hurrá.

PRISKINT KIÁLLÍTOTTÁK!!!

Ez már a sokadik könyökös a meccsen, viszont ez volt a leglátványosabb. Pepének csapott hátra, el is találta az arcát, a portugál védő látványosan elterült, a holland játékvezető habozás nélkül mutatta fel a piros lapot. Nehéz lesz így…

Pepe még vérzett is:

Megvan az első csere, kényszerű

Coentrao nem tudja folytatni a játékot, Eliseu érkezik a helyére a portugáloknál. Már csak két cserelehetősége van az egész meccsre Fernando Santosnak.

Cédric pátkaizott egyet

Mármint, hogy felugrás helyett inkább meglökte kicsit Dzsudzsákot, aki ettől elesett, pedig amúgy kontrázni akartunk volna Gulácsi gyors kirúgása után. Ez is sárga volt, ebben a mutatóban 1-1.

Megúsztuk

Jönnek a portugál lövések, na meg a magyar blokkok. Kádárban most kétszer akadt el a labda, de másodjára André Silva elé pattant, aki Gulácsi mellett akarta eltolni azt, a kapus mintha hozzáért volna a csatár lábához, de a játékvezető nem emelte a kezét és a sípjába sem fújt bele. A kapunk nem szabadult azért fel, csak miután Cédric lövése mellé ment.

Gulácsi szaporította meg a magyar szívveréseket

Kicsit labdázott hátul, majd hosszan tolta meg, az ott ólálkodó portugál csatár le is csapott volna a lasztira, de a magyar kapus végül meg tudta oldani a szitut. Meleg volt, na. Bocsánatot is kért a társaktól Gulácsi.

Pátkai mutatta meg a könyökét

Fejpárbaj alakult volna ki közte és Moutinho között, a magyar középpályás azonban nem is a labdát nézte, cserébe még le is könyökölte a portugált. Úgyhogy villant a sárga.

Ejj, ebben több volt...

Priskin nyert meg egy fejpárbajt, aztán Lovrencsics szöktette őt, a csatár jobbról akart centerezni, de rossz volt a passza és nagy nehezen, de tisztázott a portugál védelem. Pedig középen ketten is érkeztek, ennél sokkal jobban meg lehetett volna oldani a szituációt. Viszont ebből is látszik, hogy azért van esély itt a támadásra is.

Nyakunkon Feröer

Mivel most túl sok minden nem történt, van idő egy kis kitekintésre. Korábban lement már egy mérkőzés a csoportban, Feröer legyőzte Andorrát hazai pályán, így két pontra megközelítette a magyar válogatottat. Erről és elsősorban a hollandok győzelméről egy külön cikkben számoltunk be:

Hollandia először nyert fontos meccset a vb-selejtezőben
Lehet, hogy ez is későn jött, mindenesetre még versenyben vannak- Egy találkozó lement a magyarok csoportjában is.

Tétmeccseken amúgy még rosszabb a mérleg

Írtuk, hogy még nyertünk mérkőzést Portugália ellen, 12 találkozóból eddig 8 luzitán győzelem és négy döntetlen a mérleg. Nos, tétmeccseken nézve 7-ből hatot nyertek eddig ők, az egyedüli iksz az a 3-3-as mérkőzés az Eb-ről. Erre szokták azt mondani: mumus.

Nagy portugál helyzet

Sorra jönnek a portugál szögletek. Az első után Kádár blokkolt egy lövést, majd jött gyorsan egy második is, akkor Pepe fejelhetett, nem sokkal tévesztette el a magyar kaput.

Gulácsi nyerte a Ronaldo elleni első csatát

Jobbal vállalkozott lövésre a Real Madrid játékosa, a léc alá célzott, de középre ment a labda, Gulácsi így a kapu fölé tolta azt. A szöglet veszélytelen volt, Guzmics tisztázott fejjel.

Eddig nem sok minden történt

Üsd, vágd nem apád jellemben indul a mérkőzés, egyelőre össze-vissza rugdossák a csapatok a labdát, helyzet ebből kifolyólag nem volt még.

Megy a mérkőzés!

Piros-fehér-zöldben a magyarok, a már megszokott furazöld szerelésükben a portugálok. Mi kezdtük a meccset.

Ronaldo Puskás nyomában

Cristiano Ronaldo a legutóbbi, Feröer elleni 5-1-es győzelemből mesterhármassal vette ki a részét, ezzel Kocsis Sándort maga mögött hagyva már minden idők második legeredményesebb európai góllövője – a nemzetközi összevetésben Pelét is megelőzte. Csak egy jobb góllövő volt nála a kontinensen: Puskás Ferenc. Puskásnak 84 találata volt a válogatottban, Ronaldo 78-nál jár. Igaz, a Száguldó Őrnagy 85 mérkőzésen jutott el eddig, míg a portugálnak eddig 144 mérkőzése volt nemzeti színekben.

Az abszolút rekorder az iráni Ali Daei, akinek 109 gólja van a válogatottban. Ez alighanem megdönthetetlen.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Még sosem nyertünk a portugálok ellen

Ugye nekünk a győzelem kellene, már amennyiben még versenyben akarunk maradni – és miért nem akarnánk? Csakhogy ehhez olyan teljesítmény kell, amilyen még sosem jött össze: legyőzni Portugáliát.

A két válogatott eddig 12-szer találkozott egymással, ebből 8-szor a portugálok nyertek (legutóbb a vb-selejtezőben 3-0-ra), volt négy döntetlen (ki ne emlékezne a tavalyi, Eb-n lejátszott 3-3-ra?) és 0 magyar győzelem. A gólkülönbség 29-10 oda.

Bernd Storck szerint támadni fogunk

Nagyon szeretnének helytállni a portugálok ellen és megörvendeztetni a szurkolókat. Megpróbálunk aktívan játszani, és amellett, hogy szervezetten, masszívan kell védekeznünk, igyekszünk kiszolgálni a nézőket, és támadószellemben játszani. A futballban gólok nélkül nem lehet mérkőzést nyerni, ezért erre kell törekednünk a portugálok ellen is. Van egy alapfelállásunk, egy stílusunk, amit meg kell tartanunk, de közben védekezésben hatékonyan kell futballoznunk, és minél gyorsabban vissza kell szereznünk a labdákat

– mondta a szombati sajtótájékoztatóján.

Fotó: mlsz.hu

Bernd Storck öt helyen változtatott a kezdőn

Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Korhut – Lovrencsics, Elek, Pátkai, Dzsudzsák – Priskin, Eppel összeállításban lépünk pályára. A sérült Szalai Ádám és az eltiltását töltő Bese Barnabás mellett Nagy Ádám, Stieber Zoltán és Varga Roland került ki a kezdőből a lettek elleni meccshez képest.

A portugálok Rui Patrício – Coentrao, Pepe, B. Alves, Cédric – Moutinho, J. Mário, Danilo, Martins – A. Silva, C. Ronaldo felállásban vágnak neki a találkozónak.

Olvasói sztorik