Támadó felfogásban küldi pályára csapatát Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya vasárnap a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn.
Nem tervezünk defenzív taktikát, támadni próbálunk, aktív játékot szeretnénk megvalósítani. Európa legjobb csapatával, sztárok ellen játszunk. Ez hatalmas kihívás, öntudatosan kell futballoznunk, megvalósítva azt, amit tudunk
– nyilatkozta a német szakember szombaton a telki edzőközpontban rendezett sajtótájékoztatón. Hozzátette, természetesen rendkívül fontos lesz a stabil védekezés is.
A szakvezető kiemelte, az eltiltott Bese Barnabás, valamint a véleménye szerint kiváló állapotban lévő, a lettek ellen szép és fontos gólt szerző, de sérülést szenvedő Szalai Ádámon kívül minden játékosára számíthat. Arról, hogy ki helyettesítheti majd a Hoffenheim csatárát, elmondta, a keretben lévő csatárok jó formában vannak, és van már elképzelése is a megoldásra.
Bernd Storck szerint a portugálokban lehet majd feszültség a találkozó tétje miatt, míg a magyarok felszabadultan játszhatnak majd.
Lovrencsics Gergő – aki csereként lépett pályára a lettek ellen – elmondta, mindenki százszázalékosan készen áll a találkozóra, és bízik benne, hogy a 12. játékos, azaz a szurkolók segítségével sikerül visszavágniuk a portugáloknak a lisszaboni 3-0-s vereségért.
Pátkai Máté megjegyezte, ugyan nagyon szereti a portugál futballt, de bízik benne, hogy nem a vendégek örülnek majd a találkozó végén.