Foci

Madridot is megjárt csatárt vett kölcsön a Vasas

A Vasas bejelentette, hogy egy évre kölcsönvette Nikolaosz Vergoszt a görög Olympiakosztól.

A támadó első profi klubja az Olympiakosz volt, a rekordbajnok felnőtt csapatában 2013 szeptemberében mutatkozott be. Később a bajnokságon kívül a a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőn is lehetőséget kapott a görög futball egyik legnagyobb reménysége.

Az utóbbi években nagy vándorlásba kezdett, a 2015–2016-os szezonban a spanyol Elchének, a következő idényben pedig a Real Madrid fiókcsapatának adta kölcsön a klubja. Az Elchében 12 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, míg a Castillában 25 bajnokin ötször volt eredményes.

Vergosz végigjárta a görög utánpótlás-válogatottakat, összesen harmincszor képviselhette hazáját, ezalatt hét gólt lőtt.

Sok csatár lehetőség közül a szakmai vezetésünk a fiatal görög támadó mellett döntött. Sok sikert kívánok a játékosnak a Vasas csapatában.

– mondta Vergoszról Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a szerződés aláírását követően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik