Foci

Kovács Zoltán megmagyarázza

Kovács Zoltán (kovács zoltán, )
Kovács Zoltán (kovács zoltán, )
Miért előrelépés hazai pályán 4-0-ra leégni? A Videoton sportigazgatója az Európa Liga-kudarc után magyaráz.

Meglepően optimistán értékelt Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója a klub honlapján, miután a csapat otthon 4-0-ra kikapott a Partizan Belgrádtól, és kiesett az Európa Liga utolsó selejtezőkörében.

“Az előző szezonhoz képest egy körrel tovább szerepeltünk Európában, így objektívan is lehet mondani, azt, hogy fejlődtünk, de persze az lett volna az igazi, ha ott vagyunk a csoportkörben” – kezdi az elemzést, majd elismeri, hogy a Partizan elleni hazai vereség után érthetően csalódott mindenki.

A 0-4 ellenére Kovács továbbra is úgy gondolja, hogy

alapvetően a mi együttesünk erősebb náluk, de azt el kell ismerni, hogy a sok kihagyott helyzet és az egyéni hibáink miatt megérdemelten jutottak tovább a párharcból.

A sportigazgató hozzátette, hogy “a tavaszi játékhoz képest látható, hogy többet birtokoljuk a labdát, szervezetten játszunk, próbáljuk kontroll alatt tartani a meccseket. A csapat közösségként is előre lépett, azt pedig külön kiemelném, hogy mennyire jó volt telt ház előtt pályára lépni”.

Telt ház, ez jól hangzik, de azért a Pancho Aréna nem a Camp Nou, nem kell kilencvenezres tömegre gondolni, elég háromezerre.

De Kovács Zoltán derűlátása még fokozható, mert mint írja, “jó volt látni, ahogy a csapat és a szurkolók egymásra találtak. Most itt a bajnokság, veszített pontot tekintetében ugyanúgy állunk, mint az első helyen lévő Honvéd, szóval a bajnokság eleje jobban sikerült, mint tavaly az akkori EL-meccsek mellett, ez is fejlődés a 2016-os évhez képest.”

Tény, hogy a Vidit súlyos bírói tévedés is sújtotta, de Marko Nikolics edző felelőssége is nyugodtan boncolgatható. És azért a 0-4 az 0-4, nem szerencsés éppen most a hurráoptimista értékelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik