Foci

Conte dőlt a röhögéstől Diego Costa szavain

Lassan tényleg kénytelen lesz elengedni a Chelsea Diego Costát, de a drámai nyilatkozatán csak nevetni tud Conte edző.

Lassan véget érhet a hosszan nyúló Diego Costa-ügy, amelynek legutóbbi epizódja, hogy a Chelsea spanyol csatára kijelentette:

Úgy kezeltek, mint egy bűnözőt.

Antonio Conte edzőt a sajtó szembesítette a drámai nyilatkozattal, mire egyszerűen kitört belőle a nevetés, és pontosan ezt is gondolta a megfelelő válasznak.

Conte szerette volna megtartani a támadót, aki azonban nagyon menni akar, olyannyira, hogy a spanyol sajtó szerint végre meg is egyezett az Atlético Madrid a Chelsea-vel, az átigazolás pedig napokon belül hivatalos lesz.

És nincs is miért marasztalni: már majd egy éve forr körülötte a levegő: többször is kijelentette, hogy távozni akar, sőt volt olyan húzása is, hogy Atlético Madrid mezében bulizott. Costa ezután mondta, úgy kezelik őt Londonban, mint egy bűnözőt, majd mindent felülmúlt, amikor megtagadta a Chelsea utasítását, és nem utazott vissza Brazíliából az edzésekre.

Most egy 55 millió eurós klubváltás keretében megoldódhatnak Diego Costa gondjai. Conte mindenesetre a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik