Foci

11 éve építették, mégis bontani kell a Vidi főlelátóját

Videoton stadion (videoton stadion, )
Videoton stadion (videoton stadion, )
Áll a bál Fehérváron. A Sóstói Stadiont 2018 januárra adták volna át, de most már a 2018 nyara látszik kivitelezhetőnek.

Miközben a Videoton a csütörtöki Belgrádban elért 0-0 után éppen az EL-csoportkör kapujában ácsorog és simán meg tudna tölteni egy 10-15 ezres stadiont, Fehérvárról olyan hírek jönnek, hogy fél évvel el kell csúsztatni az új stadion jövő januárra tervezett átadását.

EL: Pátkai Máté lábában maradt a bravúr
Az Európa Liga negyedik, playoff körében a Videoton csütörtök este 0-0-as döntetlent ért el Belgrádban. Értékelés.

Az ok prózai: több szakértő véleménye alapján kiderült, a Sóstói Stadion 11 éve átadott főlelátója, amely az eredeti tervek szerint maradt volna, statikailag nem biztonságos, ezért le kell azt is bontani és újra kell építeni. Minderre akkor jöttek rá, amikor a három másik lelátó, amit újonnan építettek már szerkezetét tekintve készen áll.

Arról, hogy ez mennyivel drágítja meg az eredetileg 16 milliárd forintos összköltséggel tervezett stadiont , nem érkezett hír.

A városi közgyűlésről szóló beszámoló szerint az eredeti tervek alapján az épületnek ezt a részét integrálni szerették volna a stadionba, de

senki nem számított arra, hogy egy 11 éves létesítmény gyakorlatilag használhatatlan statikai állapotban van, azonban kiderült, hogy sajnos teljesen alkalmatlan a további használatra.

A problémával a műszaki ellenőr megkereste az önkormányzatot, amely több vizsgálatot indított, ezek pedig megerősítették a szakember megállapításait. A szerkezetet nem lehet felújítani, így a biztonsági szempontok figyelembevételével az a döntés született, hogy teljes egészében lebontják és újjáépítik az épületrészt.

A Sóstói-stadion (videoton fc, )
A régi Sóstói-stadion főlelátója az eredeti tervek szerint maradt volna, és köré építettek volna három újat. Most ezt is bontani kell. (Forrás: vidi.hu)

A beruházás eredeti határideje 2018 januárja volt, az új határidő pedig 2018. június vége. A közgyűlésen elhangzott, hogy ha ez a probléma nem lenne, akkor a stadion időben, az eredeti költségvetéssel elkészült volna.

A közgyűlés és Cser-Palkovics András polgármester a főlelátó statikai problémája okán két dolgot jelentett be:

  •  joggal várják el az emberek, hogy legyen folytatása a vizsgálatoknak, amiről szintén döntött a testület. Egy ilyen fiatal épületnél ilyen statikai problémák eredetét meg kell vizsgálni és fel kell tárni azt, hogy hogyan történhetett ilyen,
  • a klubbal egyeztetve szeretnének a következő szezon utazási és bérletköltségeihez valamilyen kompenzációt biztosítani, hogy a meccseken minél többen szurkolhassanak a csapatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik