Foci sport

Áll a bál a Barcelonánál

Jogi lépésekkel fenyegeti Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke a szerkesztőségeket és újságírókat, akik megírták a saját cégét hozhatta előnybe egy kínai óriásberuházásnál a Paulinho-ügylet segítségével.

Több spanyol lap szerint az elnök részben azért szerződtette a Guangzhou Evergrande brazil középpályását, mert az ADELTE nevű cégével Kína felé terjeszkedne, és éppen az Evergrande csoporthoz tartozó Ocean Flower Island projektben szeretne elnyerni egy megbízást.

A Barcelona egyelőre helyreigazítást kér az elnököt negatív színben feltüntető lapoktól, ám megjegyzi: amennyiben az állításaikat nem vonják vissza, a klub és Bartomeu is jogi lépéseket tesznek.

Nem ez az első korrupciógyanús eset a katalán klubnál, Bartomeu elődje, Sandro Rosell jelenleg börtönben ül, miután több társával mintegy 15 millió eurót mostak tisztára a brazil válogatott közvetítési jogainak megvásárlásakor, Neymar 57 millió eurós vételárával kapcsolatban pedig hűtlen kezelésben találták bűnösnek.

A Barca gondjai a pályán is jelentkeznek, egyelőre nem sikerült megnyugtatóan pótolni a 222 millió euróért eligazolt Neymart, akinek a nevelőklubja is bejelentkezett egy kis pénzért, a spanyol Szuperkupa-döntő első meccsén pedig otthon kapott ki a Real Madridtól. A meccs után a játékosok megkongatták a vészharangokat, de a visszavágóra sem kecsegtetőbb a helyzet, mert bár Cristiano Ronaldót eltiltották, a Barca is erősen hiányos kerettel lép majd a Bernabeu gyepére szerda este 23.00-tól.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.