Foci

A nagyfejű Iscóról lemondott a ManUtd

24.hu
24.hu

2017. 08. 09. 21:00

Korábban a témában:

Isco Alarcón szerezte a Real Madrid második gólját a Manchester United elleni Szuperkupa-döntőben, ezzel lényegében el is döntötte a meccset.

A Málagától igazolt támadó Zinedine Zidane alatt fontos játékossá vált a Realnál, de a régi klubjához a Manchester United is küldött megfigyelőket.

Az akkor 21 éves Iscót többször is megnézték a MU szakemberei az Alex Ferguson-éra vége felé, végül azonban lemondtak róla, döbbenetes indokkal: különös arányúnak találták az anatómiáját. Vagy ahogyan a jelentésben állt:

Jó játékos, de nem elég gyors, és túl nagy a feje a testéhez képest.

Isco a Realban hamar megmutatta a tehetségét, és amikor már úgy tűnt, kezd elsüllyedni, és sok ígérethez hasonlóan őt is eladja majd a klub, érkezett Zidane, aki bízott benne, és kulcsszerepet adott neki a sűrűn fogatott csapatában.

Az elmúlt idényben így Isco bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert a Reallal, a Szuperkupa-döntő után pedig azt mondta róla Zidane: “egyre jobb és jobb lesz”. Várhatóan a madridiak meg is kínálják egy új szerződéssel a közeljövőben.

Idő közben pedig a ManUnited is szert tett egy vicces fejű játékosra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.