Foci

Kecskés Ákos: Otthon nincs olyan tempó, mint Lengyelországban

Kecskés Ákos (kecskés ákos, foci, utánpótlás válogatott, )
Kecskés Ákos (kecskés ákos, foci, utánpótlás válogatott, )

A magyar U21-es válogatott csapatkapitány, az Újpestet a lengyel bajnokságért otthagyó Kecskés Ákos a csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta, több lengyel csapat is érdeklődött utána, de ő a tavalyi szezont a hetedik helyen befejező Termalicát választotta. Hozzátette, a váltás egy tervezett lépcsőfok volt a karrierjében, mivel a lengyel bajnokság erősebb, mint a hazai.

Olyan tempóval találkoztam, amivel otthon a másfél évem alatt nem igazán. Kemény tempó, komoly mennyiségben.

– mondta Kecskés, aki a 2016-2017-es szezonban 22-szer lépett pályára az NB I-ben.

A fiatal játékos 2012-ben a Tisza Volántól igazolt Olaszországba, de az Atalantától végül hazaigazolt két éve. Akkor azért jött a magyar bajnokságba, hogy tovább fejlődjön, hogy megtegye a következő lépést. Ergo, egy újabb állomás volt a hazai első osztály, most pedig akár a felnőtt válogatott is elérhető számára, de erről még nem szívesen beszél.

Előbb legyek stabil csapattag itt (Lengyelországban), aztán beszélhetünk róla. Az U21-es válogatott csapatkapitánya lehetek, az is megtiszteltetés számomra

– mondta Kecskés, majd szerényen hozzátette: nagyon hálás az utánpótlás válogatott stábjának, mert rengeteget fejlődik az ő kezeik alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik