Foci

Videójátékosokat igazol a Diósgyőr

Úgynevezett e-szakosztályt indít a Diósgyőri VTK, jelentették be csütörtökön a klub hivatalos honlapján.

Az elektronikus sport (röviden e-sport) résztvevői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket. Magyarországon első csapatként a DVTK hozott létre elsőként e-szakosztályt.

Örömmel köszöntjük a DVTK Családban az e-sport képviselőit. Innovatív sportklubként fontos számunkra, hogy a hagyományos értelemben vett sportolási, versenyeztetési lehetőségek mellett teret biztosítsunk az olyan új kezdeményezéseknek és platformoknak, amelyek a társadalom egyre szélesebb rétege számára elérhetőek. Azt gondoljuk, az e-sport is ilyen. A DVTK számára pedig, mint az online jelenlétet tekintve egyik vezető hazai sportklub számára fontos az e-sport mellé állni. A szakág jellegéből fakadóan az e-sport az internet révén a távolból is építheti, erősítheti a piros-fehér szimpatizánsok közösségét, ami regionális klubként kiemelten fontos számunkra.

– mondta Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője.

 A DVTK döntése nagy lehetőség a Magyar E-Sport mozgalom számára. A köztudatban egyre többen elismerik a professzionális számítógépes játékokat sporttevékenységnek, a játékosokat pedig mentális felkészültségük alapján is sportolóknak, mégis – ahhoz, hogy a magyar sportélet is elfogadja – hiányzott egy ilyen nagynevű és múltú sportklub támogatása

– mondta el Telegdy Zoltán, a DVTK e-sport szakosztályának szakmai vezetője.

Az e-szakosztály létrehozásával a klub természetesen a fiatal generációt nyerné meg magának, e-sportolóikat is a fiatalok közül verbuválná. Külföldön egyébként már az elmúlt években jópár csapat igazolt e-sportolókat, nagy népszerűségnek örvend a műfaj, idehaza a Diósgyőr az első – de a hírek szerint az MTK is hasonló álmokat dédelget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik