Élő Foci

Simán nyert a Ferencváros a Jelgava ellen

Nem ütközött érdemi ellenállásba a Ferencváros, 2-0-ra megnyerte első El-selejtező mérkőzését az FK Jelgava ellen.

Az első percekben letámadta ellenfelét a Ferencváros, főleg Varga Roland volt aktív a jobb oldalon, beadásai azonban pontatlanok voltak, amikor pedig lőtt, akkor a kapufát találta el. Tíz perc után meghozta az eredményt a nagy nyomás: Amadou Moutari kapott ragyogó kiugratást a bal szélen, becsapta védőjét és centerezését Varga a kapuba pofozta.

Innentől a Fradi megnyugodott, talán túlságosan is és kényelmesen gurigázva kereste a lehetőséget a következő gólra, ilyen azonban nem akadt. Nagyon egyébként sem kellett sietniük a zöld-fehéreknek, a Jelgava úgy húzta az időt, mintha ők vezettek volna.

Fordulás után megint egy kicsit jobban pörgött a magyar csapat, de hiába mutatta Thomas Doll, hogy iparkodjanak a fiúk, csak nem történt semmi érdemi. Ezután kettős cserével nyúlt bele a meccsbe a német tréner, jött Bőle Lukács és ha már pályára lépett, kiosztott egy gólpasszt Varga Rolandnak.


All Goals Ferencvaros 2-0 Jelgava 29.06.2017 by sporttv724

Az eredmény ezután nem változott, nem marad sokáig emlékezetes a 90 perc, de fő, hogy a Fradi megnyerte az odavágót.

Eredmény – Európa-liga, selejtező, 1. forduló

Ferencváros – FK Jelgava 2-0 (2-0)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Leandro, Otigba, Botka – Varga, Gorriarán, Gera, Moutari – Radó, Priskin
A kispadon: Varga Á. (k), Batik, Hajnal, Csernik, Koch, Bőle, Lovrencsics B.
Jelgava: Ikstens – Slampe, Oss, Redjko, Klimasevics – Alhinho, Bakmaz – Jaudzems, Kluskins, Grigaravicius – Ledesma
A kispadon: Krumins (k), Pereplotkins, Razulis, Heh, Deaks, Kauber, Lazdins
Gólszerző: Varga Roland 10′ Bőle Lukács 69′

Ilyen nincs, vezet a Beitar!

Benayoun ugratta ki Veredet, aki elhúzta a labdát a Vasas kapusa mellett és az üres kapuba passzolt. Teljesen szétesett a Vasas, gyönyörűen kipasszolták az angyalföldieket és Sabónak már csak az üres kapuba kellett passzolnia… hihetetlen!

Szépített a Beitar

A Vasas állva nézte végig, ahogyan Shechter végigszlalomozik a védők között és leadja a labdát Yossi Benayounnak – ő pedig közvetlen közelről nem hibázott. 3-2 az angyalföldieknek.

Otigba megsérült, le kell cserélni

Hosszú percekig ápolni kellett a Ferencváros középhátvédjét, a combhajlító izmát fogta, végül nem is tudta folytatni. Julian Koch állt be helyette.

Na ezért kellett az a második gól!

Az első épkézláb helyzetét vezették a lettek, a bal szélen Grigaravicius tette ügyesen Kauber elé a labdát, aki azonnal tüzelt, Dibusznak komoly védést kellett bemutatnia, de léc fölé tolta a labdát.

Ez igen, soha rosszabb debütálást!

Bőle Lukács pimaszul bevitte a labdát a tizenhatoson belülre, majd okosan középre passzolt, Varga Roland pedig gólra váltotta a helyzetet! 2-0

Ejha, félpályáról?

Ledesma elé került a labda, miután a Fradi eladta, a Jelgava csatára pedig félpályáról célba vette a kaput. Az egy dolog, hogy ez volt Dibusz első védése, de jóformán úgy kellett kiszurkolni, hogy a tizenhatosig elpattogjon a labda

Ez nem volt bent?!

Varga Roland húzott váratlant és éles szögből a rövid fölsőt vette célba, Ikstens a jó ég tudja hogy’, de kapufára ütötte a labdát. Úgy tűnt inkább befelé pattanhat majd a labda, de kiimádkozták a lettek.

Te jó ég mit hagyott ki Moutari

Tökéletes labda jött Amadou Moutarihoz, sehol senki nem zavarta, de képtelen volt kapura fejelni a labdát. Óriási helyzet maradt ki!

Most már Doll is sürget

A Fradi támadásaiban rendre rosszak az utolsó passzok és lassan jutnak el a kapuig, Thomas Doll az oldalvonalon mutatja, hogy pörögjenek már egy kicsit.

Hohó, Kulcsár is gólt lőtt!

A Vasas már 3-1-re vezet az 50. percben! Remili csúsztatott meg remekül egy előre vágott labdát, Kulcsár Tamás pedig nagyon higgadtan emelt a kapuba.

Előkerültek a vendégek is

A Fradi kezdte a második félidőt, máris betömörült a Jelgava saját kapuja elé. Megint kezdődik a zöld-fehérek labdajáratása.

A Fradi már kint

A letteknek mintha már kijönni sem lenne kedvük. Hol a Jelgava?

Izraelben már folytatják is

A Vasas hamar felért az ellenfél tizenhatosáig, de “csak” egy veszélyes centerezésig jutottak az angyalföldiek.

Beszédesek a számok

A Ferencváros 64%-ban birtokolta a labdát, viszont csak hétszer próbált gólt szerezni, ebből is csak 3 találta el a kaput. Persze a lettek 1 világból kilőtt labdájánál így is jobb…

Hoppá, nagy balhé lett!

Varga Roland megunta, hogy faragják a magyar csapatok a lettek. Varga ellökte Grigareviciust két kézzel, miután óriási rúgást kapott tőle. Ezután véget is ért a félidő, a Ferencváros nem feszült meg a vezető gólt követően, de azért nagyobb fordulatszámon pörgött, mint enervált ellenfele.

Vezet közben a Vasas!

Szivacski jobb szélről érkező labdája átszállt az izraeli védők feje fölött, megint Pavlov érkezett és nehéz helyzetben félfordulattal a kapuba lőtt! 2-1 a Vasasnak!

Visszajött Gorriarán

Kapott egy turbánt, hogy vérezni ne vérezzen legalább. A Jelgava pont szabadrúgással jött, így jól jött, hogy kiegészült a Fradi.

Kluskins végre megkapta a sárgáját

Gorriaránt könyökölte le nagyon csúnyán a lettek középpályása, akinek fölszakadt a szemöldöke és erősen vérzett az arca emiatt. Már nagyon kijárt Kluskinsnak egy lap!

Egyenlített közben a Vasas!

Sok dolga volt az angyalföldiek kapusának, azonban egy ellentámadás végén balról ívelt középre Hangya Szilveszter és Pavlov közeli, erős fejesét nem tudta kivédeni a Beitar kapusa! 1-1

Priskin nagyot küzdött

Priskin Tamás kevés labdát kap és rendszerint azok sem használhatók, amiket kaő. Moutari húzott el megint a bal oldalon, középre adott és valahogy kapura tudta küzdeni a labdát a csatár.

Egy lett helyzetecske

Vagy talán még annyi sem, de lövésnek lövés! Oss szöglettel felérő bedobása elhagyta a tizenhatost, az ismétlés nagyobb veszélyt jelentett az üllői úti járókelőkre, mint Dibusz kapujára.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik