Foci

Ukrán játékosa felnyitotta Deutsch Tamás szemét

Deutsch Tamás kedd reggel a Digisport Reggeli Start című műsorában a pénzről beszélt, korábbi labdarúgójuk edzetlenségről az MTK kiesése kapcsán.

A MTK elnöke szerint a kiesés azért szégyen és méltatlan a klubhoz, mert az NB1-es költségvetések összevetésében az 5. helyre vezették a csapatot. Nyilván ezért nem érti, hogy miközben a vezetés mindent biztosított, hogy eshetett ki a csapat. Minden esetre  Deutsch-elnök úgy gondolja, ha az NB2-ben is ezt teszik, úgy jogos, már-már kötelező az azonnali feljutás.

Felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy egyetlen NB II-es klub sem fog jobb anyagi feltételek között működni, mint az MTK. Ezért a feljutás a minimális célkitűzés. Az MTK-nak nem egyszerűen fel kell jutnia, hanem bajnokként kell visszakerülnie az NB I-be

– fejtette ki Deutsch Tamás, a guruló forintok és az eredményesség kapcsolatáról vallott véleményét.

Mindez azért érdekes, mert eközben az egyik legdrágább játékosuk, a 2017. januárjában leigazolt ukrán Jurij Kolomojec (fél év alatt 12 meccs 2 gól) az ukrán Sport Arenának adott interjújában elég hétköznapi problémával szembesíti korábbi klubelnökét.

Akadtak gondjaim az edzésekkel. Naponta egyszer és elég lazán edzettünk. Ukrajnában máshoz szoktam és ez nem volt elég nekem. Ráadásul amikor kint akartam maradni, hogy többet gyakoroljak, vagy többet akartam kondizni, az edző nem engedte. Azt mondta, ne egyénieskedjek, inkább pihenjek, gyűjtsek erőt, készüljek a meccsekre. Ukrajnában az edzők leszidtak, ha kiengedtem, itt pedig kritizáltak, ha extra munkát akartam végezni. Őrület

– adott betekintést a haza, a Vorskla  Poltavába igazoló labdarúgó, minek is köszönheti a kiesést az NB1 2016/17-es idényének ötödik leggazdagabb klubja.

A Honvéd bajnoki sikere után itt egy újabb példa arra, az elköltött pénz mennyiségével nincs mindig arányban az eredményesség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik