Foci

Akár három városban is játszhatja hazai mérkőzéseit a Diósgyőr

Az OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK együttese hivatalos honlapján arról számolt be, hogy minden bizonnyal Debrecenben játssza hazai mérkőzéseit az együttes az őszi szezon során.

Klubunk szeretett volna Mezőkövesden maradni, hiszen szurkolóink számára is az a lehető legközelebbi helyszín, azonban a másik borsodi klub már a licenc-eljárás idején jelezte, hogy pályájuk nem bírja el ezt a terhelést. A sorsolás előtt ismételten tárgyalóasztalhoz ült a két fél, de ekkor sem sikerült megállapodni

– írja a dvtk.eu

Programütközés esetén előfordulhat, hogy egy-egy találkozóra Balmazújvárosban vagy mégis Mezőkövesden kerül sor.

Mint ismert, a miskolci gárda új stadionját már építik, várhatóan 2018 februárjában, márciusában adják át.

Bódog Tamás együttese a Vasas otthonában kezdi a bajnokságot, a második körben pedig a címvédő Budapest Honvédot fogadják Debrecenben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik