Foci

A Sassuolo sikeredzője Rómában folytatja

A Sassuolóval valóságos csodát tevő Eusebio Di Francesco veszi át az Interhez távozó Luciano Spalletti helyét az AS Románál. A 47 éves szakember az elmúlt öt évben volt a Sassuolo vezetőedzője, a fekete-zöldek az ő irányításával jutottak fel történetük során először a Serie A-ba, 2013-ban, 2016-ban az olasz élvonal hatodik helyén végzett csapatával, így indulhatott az Európa-ligában is. Teljesítményére több csapat is felfigyelt, a fővárosiak szerződtették végül.

Di Francesco számára nem ismeretlen Róma, 1997 és 2001 között éppen az AS Romában futballozott, részese volt a klub harmadik bajnoki címének a 2000–2001-es idényben.

Nagyon nagy örömmel tértem vissza Rómába, hogy egy olyan csapatot irányíthassak, amely mindig közel állt a szívemhez. Hálás vagyok Pallotta elnök úrnak és a vezetőségi tagoknak ezért a lehetőségért

– mondta Di Francesco.

Az olasz tréner 2019 nyaráig írt alá, vagyis két évig ülhet majd a csapat kispadján az első megállapodás szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik