Élő Foci

Válogatott: öngólt szerzett az NB I gólkirálya, kikaptunk az oroszoktól

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn a 2018-as világbajnokság házigazdájával, Oroszországgal játszott felkészülési mérkőzést a Groupama Arénában. A vendégek az első félidőben két gólt szereztek (a második a debütáló Eppel Mártonról pattant a magyar kapuba), majd a végén betaláltak még egyszer, 0-3 lett a végeredmény. Összesen négy új játékos mutatkozott be a magyar együttesben.

Ahogyan arra számítani lehetett, voltak debütáló játékosok az oroszok elleni kezdőben, Bernd Storck a felcsúti Márkvártnak és az NB I gólkirályának, Eppelnek is bizalmat szavazott. Ez volt egyébként a kezdőnk: Gulácsi – Bese, Lang, Kádár, Hangya – Márkvárt, Nagy Á. – Dzsudzsák, Kalmár, Stieber – Eppel.

Az MTI tudósítása szerint 15 ezer néző volt, a Nemzeti Sport szerint 12 ezer.

Nem kezdett rosszul a magyar csapat, próbálta az elején meglepni az oroszokat, de ez nem sikerült, ráadásul a vendégek az első helyzetükből gólt szereztek: Szmolov használta ki, hogy Kádár elcsúszott és higgadtan a magyar kapuba lőtt a 20. percben.

Szmolov vezető gólja:

Próbálkozott-próbálkozott a magyar válogatott ezután, de ha volt is lövésünk, az nem találta el a kaput, így Akinfejevnek nem kellett bemutatnia, hogy miért is 12 millió euró a piaci értéke. A 40. percben aztán egy szöglet után újabb gólt szerzett Oroszország, Eppelről pattant a saját kapujába a labda.

Eppel öngólja:

A kapitány a második félidőre is becserélt egy újoncot, a vasasos Kleisz váltotta csapattársát, Hangyát. A második játékrész elejét is próbáltuk megnyomni, egy szabadrúgás után volt is egy veszélyesnek tűnő helyzet, de Eppel lemaradt középen a labdáról.

Igazából egy nagy gólszerzési lehetőségünk volt az egész meccsen, a 77. percben Akinfejev aludt be, az addigra becserélt és szintén újonc Balogh eszmélt, megelőzte, becsúszva elvitte a labdát és még lőni is maradt ereje, a kapu torkából mentett egy orosz védő. A vendégek a végén még egy gólt szereztek, egy bedobás után verték meg a magyar védelmet, Poloz megpattanó lövésével szemben tehetetlen volt Gulácsi.

Ezzel a góllal zárták le a meccset az oroszok:

Ez volt tehát a magyar-orosz meccs, ami után biztos mindenki csalódott, de a magyar tábor azért elénekelte a válogatottnak a Himnuszt. Az öngólt szerző Eppelről el kell mondani azt is, hogy egyáltalán nem játszott rosszul, sokat mutatta magát, meg lehetett őt játszani, de azért még sok volt a hiba a részéről.

A magyar válogatott egyébként 39 éve nyeretlen az oroszokkal szemben, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetuniót győzte le.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Most egy kis pihenő, majd pénteken Andorrában játszik a válogatott vb-selejtezőt, aztán nyári szünet. Az oroszok pedig 12 nap múlva kezdenek a Konföderációs Kupán Új-Zéland ellen. (Nyitókép: Europress/AFP/Kisbenedek Attila)

Eredmény – válogatott felkészülési mérkőzés

Groupama Aréna, Budapest, Játékvezető: Christian Dingert (német)

Magyarország – Oroszország 0-3 (0-2)

Magyarország: Gulácsi – Bese, Lang, Kádár (Vinícius, a szünetben), Hangya (Kleisz, a szünetben) – Márkvárt, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Kalmár (Sallai, a szünetben), Stieber (Gyurcsó, 75.) – Eppel (Balogh, 70.) Szövetségi kapitány: Bernd Storck

Oroszország: Akinfejev – Vaszin, Kudrjasov, Dzsikija (Siskin, 81.), Zsirkov (Taraszov, 88.), Szamedov (Szmolnyikov, 76.) – Zobnyin (Jerohin, 33.), Glusakov, Golovin – Szmolov (Mirancsuk, 84.), Buharov (Poloz, 63.) Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov

Gólszerző: Szmolov (20.), Eppel (40. – öngól), Poloz (89.)

Sárga lap: Mákrvárt (66.), Kleinheisler (80.) illetve Vaszin (38.), Jerohin (48.)

Piros lap:

Dzsudzsák egyelőre nagyon aktív

A csapatkapitánynak volt már egy kaput elkerülő szabadrúgása, most pedig egy tökéletes labdával léphetett ki, de lefutotta őt az orosz védő, aki ellentmondást nem tűrően tisztázott.

Lovrencsics Gergő a helyszínen szurkol a válogatottnak

A Ferencváros játékosa a Vasas elleni Magyar Kupa-döntőn esett rosszul egy fejpárbaj után, hosszan ápolni kellett, majd a kórházban volt két napot. Múlt pénteken engedték haza a nemrégiben apukává váló Lovrencsicset. A Fradi tizenegyesekkel nyerte meg a kupadöntőt.

MEGY A MECCS

Piros-fehér-zöldben a házigazda magyarok, fehér felsőben és kék nadrágban az oroszok. Az oroszok kezdték a meccset.

A mezek:

Rég nyertünk legutóbb az oroszok ellen

39 éve egészen pontosan, a jogelőd Szovjetunió ellen. A két csapat legutóbb 2014 novemberében, ugyancsak a Groupama Arénában találkozott egymással, akkor 2-1-es vendéggyőzelem született.

A szovjetekkel vívott meccsekkel kiegészülve az összesített mérleg hat siker mellett hét döntetlen és tizenkét vereség.

Az oroszokra szűk két héten belül már komoly meccsek várnak

A magyar válogatott pénteken az Andorra elleni vb-selejtezőre is készül, aztán kitör a nyári szünet. Ezzel szemben az oroszok hamarosan a hazai rendezésű Konföderációs Kupán játszanak. Az A csoportban vannak, sorrendben Új-Zéland, Portugália és Mexikó lesz az ellenfelük.

A b csoportban van Kamerun, Chile, Ausztrália és Németország.

Bernd Storck ezt várja a meccstől

Érdekes játékosaink vannak, akik jó formát mutattak a magyar bajnokságban és vannak még a második ligából is futballisták. Különféle taktikai variációkat is kipróbáltunk, megnéztük, kik a jövő játékosai. Mindenki jó képet mutatott. Márkvárt komoly fejlődésen ment át, jól játszik csapatában, Eppel pedig gólkirály lett a Honvédban és ezen kívül is nagyon mutogatta magát. Oroszország egy erős ellenfél lesz, sok játékosuk a BL-ben is játszik. Kompaktul fognak játszani, sok szélsőjátékkal kell készülnünk az Andorra elleni mérkőzésre is. Masszív védekezés lesz, próbálnak majd kontrázni, erre majd oda kell figyelni. Érdekes mérkőzés lesz

– mondta a kapitány az M4 Sportnak.

Riga, 2016. október 9.
Bernd Storck szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott edzése elõtt tartott sajtótájékoztatón a rigai Skonto Stadionban 2016. október 9-én. A magyar válogatott október 10-én világbajnoki selejtezõt játszik Lettország ellen Rigában.
MTI Fotó: Kollányi Péter

Itt vannak a kezdőcsapatok

Magyarország: Gulácsi – Bese, Lang, Kádár, Hangya – Márkvárt, Nagy Á. – Dzsudzsák, Kalmár, Stieber – Eppel Szövetségi kapitány: Bernd Storck

Oroszország: Akinfejev – Vaszin, Kudrjasov, Dzsikija, Zsirkov -Szamedov, Zobnyin, Glusakov, Golovin – Szmolov, Buharov Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov

Olvasói sztorik