2014 nyarán a székház előtt tüntető Juventus szurkolók sem éppen repdestek az örömtől, amikor is Antonio Conte két nappal az előszezon kezdete után lemondott és helyére az épp a Milantól hónapokkal korábban menesztett Massimiliano Allegri került. Tojásdobálás és köpködés fogadta tehát Allegrit, de lehet, hogy szoborállítás lesz a vége: az edző hatból hat kupát és bajnokságot nyert a Juvével, szombaton pedig húsz év után ismét megnyerheti a Bajnokok Ligáját!
A szombati BL-döntő pikantériája, hogy Zinedine Zidane és Allegri személyében két a futballközönség által meglehetősen alulértékélt edző néz szembe egymással. Ez még annak ellenére is igaz, hogy az elmúlt 2-3 évben nehezen találnák nálunk sikeresebb trénereket. A probléma lényegét abban látom, hogy manapság a szuper edzők korát éljük. Gondoljunk csak bele micsoda erős személyiségeket uralják a modern focit: a taktikai zseni Guardiola, a “the Special One” Mourinho, az autokrata van Gaal, az elnyűhetetlen Wenger, a heavy metal futballt játszó Klopp, a nagy olasz taktikus Conte, a mindenkivel kijövő gentleman Ancelotti, hogy a német újhullám laptopedzőiről – Tuchel, Nagelsmann – ne is essen szó. Pedig mennyire más utat járt be Zizou és Max!
Zidane játékosként világsztár volt, és tegye szívére a kezét aki szerint megérdemelten nevezték ki. Ennek ellenére nemcsak szerencsés edző, de mint azt az idei szezonban bebizonyította, kiváló is.
A volt védekező középpályás-hátravont irányító Allegri 12 állomásos játékos, és majdnem ennyi, a bulvárlapokat lenyűgöző modellbarátnőt és szakítást tartalmazó pályafutása során a primadonna becenevet kapta. Ennek ellenére egy nyitott, kommunikatív és nagy tiszteletnek örvendő csapattársként jellemezték. 35 évesen, amikor szögre akasztotta a csukát, egyből edző lett a Serie C2-s Aglianesében.
Grossetto, Lecco ezek a Serie C1/es csapatok következtek, míg a Sassuolóval 2008-ban fel nem jutott a Serie B-be. Mentora az Udinese és a Pescara mestere, és Arrigo Sacchi mellette a nyolcvanas évek egyik reformere Giovanni Galeone volt, aki azóta is sokszor kommentálja karrierjét. A Serie B lépcsőfok kimaradt, és a szárd Cagliarival egyből a Seria A kilencedik helyének megszerzése következett. Nem elhanyagolandó az a tény, hogy az Interrel bajnok Jose Mourinhót megelőzve az olasz bajnokság legjobb edzője lett! A Milan 2010 nyarán le is csapott rá.
Allegri és az AC Milan
Jómagam, régi, örök elégedetlen Milan szurkolóként, akinek még Ancelotti “nagy Milanja”, ami persze (nálam) eltörpült a Sacchi féle veretlenül Serie A-t nyerő “még nagyobb Milan” mellett, nem örültem Massimiliano Allegri kinevezésének 2010-ben. Persze gondoltam, hogy, nem a játékosként amúgy Tab Ramos lekönyöklése ellenére zseniális Leonardo, lesz a megfelelő edző, de hiába a Panchina d’oro (arany kispad – a legjobb olasz edzőnek járó díj), Allegri a Cagliariból? Minek jön ez ide? Kellett valaki, az nem volt vitás: hiszen az utolsó fordulóban épp a Juventus (hetedikek) elverésével csak harmadikok lettünk, de sajnos megint az Inter nyert.
Elindult a nagy játékoskeringő, csak úgy röpködtek a Ronaldinhók és Ibrahimovicok. De persze a legérhetetlenebb Pirlo elengedése volt, aki az ősi rivális Juventushoz távozott, hogy ott Pogbával és Vidallal újjászülessen. Bár sokan Allegrit hibáztatták, hiszen voltak olyan ötletek, hogy jobb oldali középpályást akart vele játszatni, az igazi ok a Milan vezetése volt, akik csak egyéves szerződést ajánlottak, a 32 éves zseninek. (Utóbb elásták a csatabárdot és a Juventusban egymásra találtak 2014-ben.) Később a mindenbe beleszóló Seedorf, valamint Pato és Flamini is összekülönbözött a mesterrel, de itt még volt esély a sikerekre.
Szerencsére jött Ibrahimovic, Robinho, Mark Van Bommel (külön Allegri kérésére) és Kevin-Prince Boateng is. A Cesena elleni korai malőr ellenére, egy tízmeccses veretlenségi sorozattal végül hat ponttal nyertük meg a 18. bajnoki címet a végig vezető ősi rivális Inter előtt. Az is lehet, hogy a hirtelen nagyon megnövekedett a sokak számára unszimpatikus játékos (lásd a fenti négyest) a csapatban, de mindenesetre továbbléptünk az addigra már kiöregedő Pirlo, Gattuso, Seedorf fémjelezte gárdától. Ez úgy tűnt Ibra vezetésével, 28 gólt lőtt a Barcás kalandja után, és a bajnokságon belüli igazolásokkal (Nocerino, Mexes, El-Shaarawy) sikerülhet is, ám a Juventus veretlen csapatát nem sikerült befogni. Bár ismét kiesett a csapat, ezúttal a Messi vezette Barca ellen, a klub januárban szerződést hosszabbított Allegrivel.
Ám az élet vezetés megint közbeszólt, és jött az idény végi nagytakarítás: Thiago Silva, Ibra, Nesta, Seedorf, Pato, Gattuso, Zambrotta, Cassano, van Bommel és Inzaghi is távozott – mintha egy kilencéves kisfiú megunta volna a FIFA 12-őt és eladta a legértékesebb játékosokat. A klub elnöke Silvio Berlusconi ezidőtájt igencsak elfoglalt volt, a “bunga-bunga” partik néven elhíresült botrány felemésztette energiát, és a pénztárcáját is, miközben politikailag is megbukott a 2013-as februári választásokon. Júniusban a fiatalkorú prostituálttal való közösülés, ami 4.5 millió Euróba került, miatt hét évre el is ítélték, és a közügyektől örökre eltiltottak. Bár az ítéletet később megsemmisítették,
Allegrinek ezzel a kerettel nem sok esélye maradt és a harmadik hely, 15 ponttal a bajnok Juve, mögött reális eredmény volt. Allegri szerint ez a bronz egy Scudettóval ért fel.
A BL-ben még egy nagy fellángolásra futotta, de az első meccsen elért kettő nullát a Barca a visszavágón néggyel bosszulta meg. A következő szezonban a tizenegyedik helyen szerénykedtek, amikor Allegrit a Sassuolo elleni vereség után menesztették.
Bár akkoriban kevesen hullajtottak érte krokodilkönnyeket, utólag érdemes megkérdezni, hogy ez mennyiben volt puszta nosztalgia az Ancelotti éra iránt, illetve, hogy a menedzsment végkiárusítása mennyiben kötötte gúzsba Allegrit?
És akkor jött a Juve ajánlata
Mindenesetre jelzésértékű volt, hogy a görög válogatott és a West Ham United ajánlatai mellé érkezett a Juve ajánlat, hogy a legendás játékost és edzőt Contét kellene pótolni.
A Conte alatti Juventus jellemzői: a legendás (Bonucci, Barzagli, Chiellini) háromvédős, agresszív letámadásra épített taktikus játék, a középpályán Pirlo a hátravont irányító posztját újította meg, míg Pogba és Vidal a box to box középpályás pozícióját emelték mesterfokra. A Juve volt az olasz fociban az etalon, és évről évre döntötték a veretlenségi és pontrekordokat. Az egyéniségek dacára az első két bajnoki idényben nem volt Juve játékos a legjobb tíz góllövő között, és csak Carlos Tévez fért oda az utolsó Conte évben 19 találattal.
Allegri tehát megint csak egy lehetetlen küldetésre vállalkozott – Conte Olaszországban mindent nyerő Juvéját kellett eredményességben felülmúlnia. De ezúttal az első szezon még a milánóinál is jobban sikerült. A bajnokságot 17 pont előnnyel nyerték, Tévez, Pogba szenzációs idényt futottak, de épp a Realtól kölcsönvett Morata nagyszerű játékával jutottak a madridiak ellen BL-döntőbe. Ott még a Barcelona megállította őket, de idén már ők sem jelentettek akadályt, a zsinórban a harmadik scudettó meg már szinte alapkövetelmény volt.
Miért ennyire sikeres Allegri és mi a fejlődés Contéhez képest?
Az olasz futball egy régi mondása szerint a legjobb edző az, aki a legkisebb kárt okozza: nos Allegri kétségkívül kiemelkedő ebből a szempontból, mivel gyakorlatilag szinte lehetetlen olyan alkalomra gondolni, amikor komoly taktikai hibát vétett. Allegrit a paradoxonok embereként is felfoghatjuk:
Nem ragaszkodik betegesen a formációkhoz, és nem hisz a varázspirulákban sem. A játékosaiban viszont igen, hiszen mint azt többször is nyilatkozta, ők nyerik a meccseket. Bár taktikailag rendkívül felkészült, a futballt nem elméleti síkon gondolja el. Elmondása szerint
Míg a Chelsea mesterét a három belső védős szerkezet elkötelezett híveként ismerjük, Allegri taktikailag rugalmasabb: képes három, vagy négy védővel is felküldeni a csapatot és bármikor hajlandó változtatni. Láthatjuk mennyi különböző formációt használt, és ezek akár meccs közben is változhatnak.
Ez az alapfelállás, de 18 játékos kapott ezer percnél többet a bajnokságban, míg a BL-ben senki nem játszott ezernél többet, de tizennégyen minimum ötszázat. Conténel az ilyesfajta rotáció elképzelhetetlen lett volna. Az öregedő Barzagli helyett sokat játszott a fiatal de a jövő nagy tehetségének tartott Rugani, de a Bayernből leselejtezett Benatia is helyettesíti olykor Chiellinit, illetve Bonuccit.
Alex Sandro kiszorította Patrice Evrát, míg a jobboldalon Dani Alves és Lichtsteiner megosztozott a játékperceken a bajnokságban. A BL-ben viszont 73 percet leszámítva csak a brazil játszott, és talán a frissessége miatt is óriási szerepet vállalhatott a negyed illetve elődöntőkben.
A Conte alatt alapember Marchisio elfogadta, hogy a Pjanic-Khedira kettős cseréje lesz, de Kwadwo Asamoah és Mario Leminah is sokszor hasznosan játszottak. Allegri nevéhez nem fűződnek nagy taktikai trendek, inkább kevésbé észrevehető, apró változtatásokkal operál.
Az idei szezon nagy újításai a támadóötös megalkotása: Higuain, Dybala, Pjanic, Cuadrado és Mandzukic. Apropó: a méreteiből adódóan klasszikus centerként játszatott horvát korábbi állomáshelyein Diego Simeonével és Pep Guardiolával is látványosan összeveszett, Allegri alatt azonban bal oldali középpályásként vállal újabban oroszlánrészt a sikerekből. Ha kell, félpályás vissza sprintekkel segíti a védekezést, de a beadásokra is odaér, mint például a Monaco elleni elődöntőben.
Higuain, a kilencven milliós igazolás, majdnem háromezer percet kapott a Serie A-ban és 24 gólt ért el. A BL-ben is rúgott ötöt, mindkettővel házi gólkirály. Paulo Dybalát sokan az új Messiként emlegetik, erről a Barca is meggyőződhetett az első negyeddöntős meccsen. Ez mindenképp Allegri hatása. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna konfliktusai, elég ha csak a februári Bonuccival megtörtént Palermo elleni meccsen látott afférra gondolunk: 4-1-es sima meccsen úgy elküldték egymást melegebb éghajlatra, hogy azt még a valóságshow-k is megirigyelnék. Bonuccit ki is hagyta a Porto elleni meccsen, de azóta sikerült kibékülniük és helyreállt a nyugalom.
Mert Allegri másik nagy erénye, hogy képes végig nyugodt maradni egy meccsen, de ezt nem jelenti azt, hogy olykor egy-egy hiba után ki ne vetkőzne magából.
Mint láthattuk, nem az a bratyizós típus, de simán leáll Pogbával és Dybalával kosarazni.
Ha már a kosárlabdáról volt szó, Allegri nagy NBA fanatikus és imád átvenni elemeket. Egy példa erre a “mismatch” (amikor például egy 185 centis védő áll egy 210-es ellenféllel szemben), vagyis pl. a bal oldali középpályás Mandzukic beadásoknál egy jobbhátvéd ellen fejelőszituációban. Ha nyer a Juve a Real Madrid ellen, akkor Allegri lesz annyira úriember, hogy a játékosokat rakja előtérbe, pedig most az egyszer lehet, hogy megérdemelné, a főszerepet.
