Foci

Urbán Flórit most egy nyilatkozata miatt rúgták ki épp

A negyvenszeres magyar válogatott labdarúgó visszatérően keményen fogalmaz a magyar labdarúgást illetően. Kedden a Magyar Nemzetben jelent meg vele egy interjú, ahol azon túl, hogy  hajzselézés, mentálisan nulla futballribancoknak nevezte a mai fiatalokat, azt is elárulta, hogy egy magas rangú kormánypárti politikus korábban azt mondta neki, ha visszalép a jobbikos képviselő jelöltségtől, azonnal hívja a miniszterelnököt és NB I-es kispadot kap.

No, ilyen előzmények után a megyei első osztályú

Nagykőrös FC-vel az éppen a bennmaradásért küzdő, csapatával az legutóbbi öt bajnokin hét pontot szerző edzőt azonnal kirúgták

– számolt be a fociakobon.hu.

Urbán Flórián edzői karrierje:

2004–2006  REAC
2007  FC Felcsút
2008  Lombard Pápa Termál FC
2011  Újhartyán
2011  Vasas SC pályaedző
2012  Vasas SC
2013–2015  Vecsési FC
2015  REACTOR FC
2017 FC Nagykőrös

A lap értesülése szerint a korábbi újpesti labdarúgóval kedden közölték, hogy megválnak tőle és bár a szakvezető az elköszönés tényét megerősítette, de nem kommentálta a vele történteket.

Így még az is lehet, igaza van a Magyar Nemzetnek, amely csütörtöki cikkében azt állítja, az általuk készített interjú miatt kellett távoznia Urbánnak. Lehet, az a baj, hogy edzői karrierjében egyre lejjebb csúszó negyvenszeres válogatott túl őszintén fogalmaz?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik