Élő Foci

Messi 500. gólja győzelmet ért a Barcának az El Clásicón – videó

Vasárnap este kis túlzással a fél világ az El Clásico lázában égett, a Santiago Bernabéu Stadionban vonultak ki a gyepre a Real Madrid és a Barcelona játékosai.

A hazai csapat 3 pontos előnnyel vezette a bajnokságot a forduló előtt, ráadásul a Blancók egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a katalánok.

A két csapat legutóbbi madridi rangadóján 4-0-ra nyert a Barca, akkor még Rafael Benítez irányította a Királyi Gárdát.

Zinedine Zidane az első hazai El Clásicójára készülhet, eddig veretlen a gránátvörös-kékek ellen (1-1, 2-1).

Luis Enriquének ezzel szemben az utolsó derbije következik, már korábban bejelentette, hogy pihenőre vonul a szezon végén.

Különleges meccs vár ránk. Az a célunk, hogy a stílusunkat megőrizve kézben tartsuk a mérkőzést

-mondta a spanyol mester, francia kollégája pedig úgy nyilatkozott:

Attól még nem leszünk bajnokok, ha megverjük a Barcelonát, a vasárnapi mérkőzés után még hat bajnoki vár ránk. Fáradtak vagyunk, de motiváltak, hogy továbbra is olyan jól teljesítsünk, mint eddig.

1. félidő:

Bekezdett a hazai csapat a meccs elején, Cristiano Ronaldo próbálkozott lövéssel a 6. percben, Marc-André ter Stegen simán fogta a labdát.

A túloldalon Luís Suárez veszélyeztetett, de lapos próbálkozása jócskán elkerülte a jobb alsót.

Karim Benzema kapott jó kiugratást, de gyengén a német kapusba lőtt. A túloldalon Suárez próbálkozott ismét, ezúttal kapásból Paco Alcacer nagyszerű lekészítése után, de csak eltörni tudta a labdát.

Az első félidő derekán CR húzott befelé a bal oldalról, majd célba vette a bal alsót, Stegen kipaskolta a labdát.

A 28. percben Casemiro szerzett vezetést a Realnak. Marcelo beadása után Sergio Ramos találta el a kapufát, a kipattanót pedig a brazil védekező középpályás pofozta be közelről.

Lionel Messi egyenlített a 33. percben. Ivan Rakitic passza után szép cselekkel szívatta a madridi védőket, majd laposan a bal alsóba lőtt.

Luka Modric bombája állította nagy kihívás elé ter Stegent, bravúrral védett a német kapus.

Suárez centerezése után Jordi Alba lőhetett kapásból, de leperdült a lábáról a labda.

Az első félidő hajrájában Casemirónak reklamáltak újabb sárgát a katalánok, Messit taposta meg a 25 éves játékos.

2. félidő

Aktívabban kezdett a Barca a fordulás után, de a katalánok német kapusának kellett bravúrt bemutatnia. Marcelo cselei után Toni Kroos tekert kapásból, Stegen kiszedte a jobb alsóból a labdát.

Az 53. percben ismét a Barca-portás villogott, Benzema közeli fejesét rúgta ki óriási bravúrral. Rakitic csodapassza után Alcacer lőtt laposan, Navas mutatott be bravúrt ezúttal. Piqué fejese után is nyújtózkodnia kellett, egy szöglet után próbálkozott a spanyol védő.

Carvajal és Modric bontotta meg a Barca védelmének bal oldalát, előbbitől azonban elpattant a labda a tizenhatoson belül.

Marco Asensio beadása után Ronaldo ollózott, de nem találta el jól a labdát. A 67. percben is ők ketten veszélyeztettek, a fiatal spanyol labdája azonban CR mögé jött, így utóbbi fölé lőtt.

Andrés Iniesta csodapassza után Suárez lőtt kapásból, Navas földöntúli bravúrral védett. A 73. percben fordított a Barcelona, Ivan Rakitic sistergős bombája kötött ki a kapu jobb oldalában. Egy szép lövőcsel után ballal villant a 29 éves játékos.

Nem sokkal később Sergio Ramos kapott piros lapot, Messit rúgta fel a spanyol hátvéd.

A csereként beállt James Rodríguez küldte Stegen kezei közé a labdát, ígéretes kontrát zárt le így a kolumbiai játékos.

Egy perccel később Marcelo beadását már bevágta, kapásból lőtt a német kapus szemei közé.

James nagyon belejött, kétszer is próbálkozott, először a blokk, másodszor a portás szomorította.

A hajrában Asensio adott munkát Stegennek, de leért a jobb alsóra a hálóőr. Sergi Roberto indult meg a 92. percben, majd Jordi Alba készítette le a labdát Messinek, aki kapásból a jobb alsóba lőtt. Ez volt az argentin szupersztár 500. gólja tétmeccsen a gránátvörös-kék mezben.

Ezzel a győzelemmel ledolgozta 3 pontos hátrányát a Barcelona, de a Real egy meccsel kevesebbet játszott a bajnokságban.

La Liga, 33. forduló, végeredmény:

Real Madrid – Barcelona 2-3 (1-1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion

Real Madrid: K. Navas – Carvajal, Sergio Ramos, Nacho, Marcelo – Kroos, Casemiro, Modric – Bale, Benzema, C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Cserék: K. Casilla (k), James Rodríguez, Kovacic, Marco Asensio, Morata, Isco, Danilo

Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Jordi Alba – Busquets, Rakitic, Iniesta – Messi, L. Suárez, Paco Alcácer. Vezetőedző: Luis Enrique
Cserék: Cillessen (k), D. Suárez, Arda Turan, Mascherano, Digne, André Gomes, Alená

Gólszerző: Casemiro 28., Rodriguez 86. illetve Messi 33., 90+2. Rakitic 73.

A tabella állása: 

1. Barcelona 33 23 6 4 94–32 +62 75
2. Real Madrid 32 23 6 3 84–36 +48 75
3. Atlético Madrid 33 20 8 5 60–24 +36 68
4. Sevilla 33 19 8 6 58–39 +19 65
5. Villarreal 33 16 9 8 48–27 +21 57
6. Real Sociedad 33 17 4 12 49–45 +4 55
7. Athletic Bilbao 32 16 5 11 45–37 +8 53
8. Eibar 32 14 8 10 52–44 +8 50
9. Espanyol 33 13 10 10 44–43 +1 49
10. Celta Vigo 32 13 5 14 48–52 –4 44
11. Alavés 33 11 11 11 32–40 –8 44
12. Valencia 33 11 7 15 47–56 –9 40
13. Las Palmas 33 10 9 14 52–58 –6 39
14. Betis 33 10 7 16 36–51 –15 37
15. Málaga 33 9 9 15 38–49 –11 36
16. Deportivo La Coruna 33 7 10 16 35–51 –16 31
17. Leganés 33 6 9 18 27–51 –24 27
18. Sporting Gijón 33 5 8 20 36–66 –30 23
19. Granada 33 4 8 21 27–70 –43 20
20. Osasuna 33 3 9 21 34–75 –41 18

Köszöntjük a kedves olvasókat!

Hamarosan kezdődik a spanyol labdarúgás legnagyobb rangadója, a Real Madrid – Barcelona mérkőzés. Kövesse velünk élőben az eseményeket!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik