Foci

14 év után kapott ki Málagában a Barca, nőtt a Real előnye

Szombat este abban a tudatban léphetett pályára FC Barcelona labdarúgócsapat, hogy ha győz a Málaga otthonában a 31. fordulóban, akkor pontszámban beéri a városi derbin ikszelő Real Madridot.

A katalánok nem számíthattak könnyű mérkőzésre, ugyanis a hazaiak a kiesés elől menekülnek, az ősszel ráadásul kihúzták kapott gól nélkül a Camp Nouban.

A Barca szokás szerint többet birtokolta a labdát, ennek ellenére hátrányban volt az első félidőben. A 32. percben az a Sandro Ramirez talált a kapuba (1-0), aki tavaly nyáron igazolt át Barcelonából jelenlegi állomáshelyére, a gránátvörös-kékeknél pedig hat évet töltött el korábban.

A 65. percben még nagyobb bajba került Luis Enrique együttese, ugyanis második sárgával Neymar a kiállítás sorsára jutott. A Barcából legutóbb 2015 októberében állította ki játékost spanyol bajnokin, akkor Javier Mascherano mehetett idő előtt zuhanyozni.

A hazaiaktól vélhetően egy szabályos gólt, míg a vendégektől egy tizenegyest vett el a játékvezető, mielőtt a 90. percben a csereként beálló Jony kialakította a 2-0-s végeredményt.

A Barcelona 14 év után kapott ki Málagában, hátránya pedig három pont az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Real Madrid mögött a tabellán.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmény – La Liga, 31. forduló

Málaga – FC Barcelona 2-0 (1-0)
Gólszerző: S. Ramirez (32.), Jony (90.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik