Foci

Messi góljával nyert rangadót a Barcelona Madridban

A címvédő Barcelona labdarúgócsapata az utóbbi hetekben folyamatosan címlapokon volt, de nem pozitív értelemben, a PSG elleni 4-0-s BL-vereség miatt a sajtó ízekre szedte az együttest. Vasárnap, az Atlético Madrid elleni rangadón szeretett volna fityiszt mutatni a kritizálóknak a Barca.

Az első félidőben ugyan a hazaiak voltak jobbak, mégis Suárez szerzett gólt, ám a játékvezető érvénytelenítette – Oblaknak rúgott oda az uruguayi ráadásul kezezett is. A második félidőre sokkal pofásabb Barcelona futott ki a pályára, és teljesen megérdemelt volt, hogy a 64. percben megszerezték a vezetést Rafinha révén. Ugyanakkor ez egy igazi ikszes meccs volt, Godín nem sokkal később fejjel egyenlített is.

Lüktető volt a tempó a végéig, a 87. percben pedig jött az újabb gól, Messi szerezte meg nagy nehezen a győztes találatot. A Barca ezzel átvette a vezetést a bajnokságban, két pont az előnyük, de a Real Madrid két mérkőzéssel kevesebbet játszott, este a Villarreal otthonában lépnek pályára. Az Atlético maradt a negyedik, kilenc pont a hátrányuk a Barcelona mögött.

Messi győztes gólja:

Eredmények – La Liga, 24. forduló

Atlético Madrid – FC Barcelona 1-2 (0-0)

Gólszerzők: Godín (70.) illetve Rafinha (64.), Messi (87.)

Espanyol – Osasuna  3-0 (1-0)

Gólszerzők: Caicedo (17.), Jurdo (46.), Moreno (90+1.)

A tabella:

1. Barcelona 24 16 6 2 65–20 +45 54
2. Real Madrid 22 16 4 2 57–20 +37 52
3. Sevilla 24 16 4 4 48–29 +19 52
4. Atlético Madrid 24 13 6 5 44–21 +23 45
5. Real Sociedad 24 14 2 8 37–32 +5 44
6. Villarreal 23 10 9 4 30–15 +15 39
7. Eibar 24 11 5 8 39–31 +8 38
8. Espanyol 24 9 8 7 33–31 +2 35
9. Athletic Bilbao 23 10 5 8 28–28 0 35
10. Celta Vigo 22 10 3 9 36–36 0 33
11. Alavés 24 8 9 7 24–29 –5 33
12. Las Palmas 24 7 7 10 32–36 –4 28
13. Valencia 24 7 5 12 34–43 –9 26
14. Málaga 24 6 8 10 31–40 –9 26
15. Betis 23 6 6 11 23–37 –14 24
16. Leganés 24 5 6 13 20–39 –19 21
17. Deportivo La Coruna 23 4 7 12 26–39 –13 19
18. Sporting Gijón 23 4 4 15 25–47 –22 16
19. Granada 23 3 7 13 21–49 –28 16
20. Osasuna 24 1 7 16 24–55 –31 10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik