Foci

Trófeahalmozó edzőt szemelt ki a Barca Luis Enrique utódjának

Amióta a Barcelona labdarúgócsapata 4-0-ra kikapott Párizsban, a bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén, azóta egyre több lap kezeli kész tényként, hogy Luis Enriquének befellegzett a katalán kispadon. A vezetőedzőnek egyébként júniusban lejár a szerződése, a hírek szerint ő sem feltétlen kardoskodik a hosszabbítás mellett.

Így már bő egy hete csak arról hallani, hogy kik közül kerülhet majd ki az utódja. A Sevillát irányító chilei Jorge Sampaolit és a Tottenhamnél dolgozó, argentin Mauricio Pochettinót emlegetik elsősorban, de már Arséne Wenger nevét is bedobták. A francia SFR Sport pedig azt állítja:

a klub felvette a kapcsolatot Laurent Blanc-nal.

A játékosként világ- és Európa-bajnok Blanc 2007 óta edzősködik, ráadásul van barcelonai kötődése, 1996-97-ben játszott a katalánoknál. Irányította a Bordeaux-t (bajnoki cím, Ligakupa-győzelem, 2 francia Szuperkupa-győzelem a mérlege), a francia válogatottat és a PSG-t is, utóbbival összesen 11 trófeát nyert, köztük három francia bajnoki címet.

Bár a Ligue 1-ban sikert sikerre halmozott, a párizsiakkal nem tudott nagyot alakítani a Bajnokok Ligájában, így a nyáron közös megegyezéssel távozott. Azóta nincs csapata.

Fotó: Europress/AFP/Franck Fife

Ajánlott videó

Olvasói sztorik