Foci

BL: “Alig várja a világ, hogy a Monaco kicsinálja a Cityt”

Mindezt Pep Guardiola jegyezte meg a Bajnokok Ligája hétfői, manchesteri sajtótájékoztatóján. Kérdés, a franciáknak sikerül-e  idegenben a bravúr.

 

Bayer Leverkusen – Atletico Madrid

Az egyértelműbb párharcnak az Atlético Madrid Bayer Leverkusen elleni vendégjátéka tűnik, noha nemzeti bajnokságában mindkét csapat csalódást keltően szerepel.

A tavaly a Real Madrid ellen döntőt játszó „matracosok” negyedikek a La Ligában, már hétpontos hátrányban a két meccsel kevesebbet játszó Realhoz képest, a Leverkusen nyolcadik a Bundesligában, ahol huszonegy meccsből mindössze kilencet tudtak megnyerni.

Utoljára 2015-ben találkoztak egymással a felek szintén a nyolcaddöntőben, akkor az Atlético két 1-1-es találkozó után büntetőpárbajban tudta kiharcolni a továbbjutást a német gárdával szemben. Sokkal több gólra most sincs kilátás, a két csapat összesen tizenöt találatot jegyzett a csoportmérkőzések során – összehasonlításként a Bayern München egyedül tizennégyet.

Ahogy a madridiak vezetőedzője, Diego Simeone is kiemelte, a mexikói csatár, Javier Hernández öt góljával és egy gólpasszával remek formában kezdte a 2017-es évet, a németek pedig elsősorban a hétvégén öt perc alatt mesterhármast jegyző Kevin Gameirotól tarthatnak honfitársa, Antoine Griezmann mellett.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Manchester City – AS Monaco

A nap másik találkozóján a Manchester City az AS Monacót fogadja, azt pedig kevesen gondolták volna, hogy ennyire kell majd félteni a négyszeres angol bajnokot a hercegségiek ellen.

A francia bajnokságot a Barcelonát múlthéten kiütő PSG előtt vezető és BL-csoportját is megnyerő Monaco 76 lőtt góljával az angol, német, olasz, spanyol és francia bajnokságok leggólerősebb csapata. Ezzel szemben a manchesteri kékeknek a csoportkörben és egyelőre a Premier League-ben is meg kell elégedniük a második hellyel.

A világ alig várja, hogy vesztesen hagyjuk el a pályát, a Monaco kicsinálja a Cityt

mondta a manchesterieket irányító Pep Guardiola a hétfői sajtótájékoztatón, ezzel egyértelműsítve, hogy kötelező csapata számára a győzelem.

A katalán tréner az ellenfél remek formába került támadójáról, a Ligue 1-ben tizenhat gólos kolumbiai Radamel Falcaóról is említést tett nyilatkozatában, kiemelve, a Monaco kiváló középpályája remek labdákkal tömi, aminek köszönhetően egyre inkább visszanyeri régi formáját.

Hazai részről a gólszerzés feladata a brazil Gabriel Jesús sérülése miatt minden bizonnyal az argentin sztárcsatár, Kun Agueróra marad, így kérdés, a két ex Atletico Madrid-csatár közül ki tud majd több borsot törni az ellenfél csapatának orra alá.

A vendégcsapat vezetőedzője, Leonardo Jardim kiemelte, nem fognak máshogyan játszani azért, mert a Manchester City az ellenfél.

Nem számít, hogy a Paris Saint Germain, a Tottenham vagy a Manchester City ellen játszunk, a génjeinkben hordozzuk a játékunk 

– mondta a portugál edző.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, első mérkőzések, program:

Bayer Leverkusen (német) – Atletico Madrid (spanyol) 20:45
Manchester City (angol) – AS Monaco (francia) 20:45

Szerdán játsszák:

FC Porto (portugál)-Juventus (olasz) 20.45
Sevilla (spanyol)-Leicester City (angol) 20.45

Ajánlott videó

Olvasói sztorik