Foci

A Bayernnél is meglepődtek Lahm visszavonulásán

A Bayern München labdarúgócsapatának vezetőségét meglepte, hogy Philipp Lahm bejelentette: az idény végén befejezi aktív pályafutását.

Tegnapig azt gondoltuk, hogy ezt majd egy, a játékossal közös sajtótájékoztatón jelentjük be, így váratlanul ért minket a nyilatkozata

– mondta Karl-Heinz Rummenigge, a csapatot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.

A sportvezető hozzátette, hogy bár a 33 éves labdarúgó a sportigazgatói posztot is visszautasította, ha meggondolná magát, “az ajtó mindig nyitva áll előtte”.

Lahm jövőjéről sok találgatás látott napvilágot az utóbbi időben. A szerződése 2018-ig szól, de már korábban sem zárta ki, hogy esetleg hamarabb befejezi. A vezetés szemében ő volt az ideális jelölt a sportigazgatói posztra, amely Matthias Sammer tavaly júliusi távozása óta betöltetlen.

A Wolfsburg elleni keddi kupameccs volt a világbajnok védő 501. tétmérkőzése a Bayern színeiben. A bajor együttessel hétszer nyert bajnokságot, hatszor Német Kupát, 2013-ban pedig a Bajnokok Ligája-győztesnek járó trófeát is elhódította. Karrierje legnagyobb sikere a 2014-es világbajnoki cím volt. A vb után lemondta a válogatottságot.

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik