Foci

92. percben lőtt góllal lépett dobogóra a Manchester City

Pep Guardiola nemrég azt mondta, kiszállt a Premier League aranyérméért folytatott küzdelemből a Manchester City. Tény és való, hogy a listavezető Chelsea nagyot megy, de kicsit talán korainak tűnt a katalán edző kijelentése. Vasárnap aztán tényleg majdnem elszállt a csapata.

A City jól kezdett otthon, egy szerencsés góllal már a 11. percben vezetett és a félidő nagy kérdése az volt, miért csak 1-0-ra vezetnek, lefocizták ellenfelüket. A fordulás után nagyot változott a játék képe, a Swansea jött ki harapósabban a pályára. A manchesteriek időnként azért rendesen felpörgették a játékot, de újabb gólt nem szereztek, majd a 81. percben hagyták lőni Sigurdssont, aki laposan a hazai kapuba lőtt.

Volt még azonban fordulat, Gabriel Jesus a 92. percben nyerte meg a meccset a Manchester Citynek.

A duplázó Gabriel Jesus ezzel a góllal döntötte el a mérkőzést:

A 19 éves Jesus januárban érkezett Manchesterbe, ez volt a harmadik bajnokija, amin kezdett, de már három gólja és két gólpassza van. Meg kell említeni Willy Caballero kapust is, akivel eddig öt bajnokit játszott a csapat a PL-szezonban, mind az ötöt megnyerték.

Sergio Agüero csak a 83. percben állt be csereként, vele kapcsolatban egyre több olyan pletyka van, hogy távozni fog a csapattól. Ezek majd biztosan felerősödnek ezután.

A Manchester City a győzelmével megelőzte az Arsenalt és a Liverpoolt is, és a harmadik, tíz pont a hátrány a Chelsea mögött. A Swansea a 17.

Eredmény – Premier League, 24. forduló

Manchester City – Swansea 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Gabriel Jesus (11., 90+2.) illetve Sigurdsson (81.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik