Foci

Lampard szívesen visszatérne korábbi sikerei színhelyére

Frank Lampard szívesen visszatérne a Chelsea labdarúgócsapatához, hogy edzői vagy más feladatokat lásson el.

A londoni klub korábbi középpályása az elmúlt két szezonban az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő New York City FC játékosa volt, de nem hosszabbította meg a szerződését és novemberben távozott. A közelmúltban a helyszínen tekintette meg a Chelsea egyik bajnoki mérkőzését, majd a szerdai edzésen is felbukkant nézőként.

Bármi történik, valamilyen minőségben itt leszek, és továbbra is nagyon szoros lesz a kapcsolatom a klubbal

– mondta a 38 éves Lampard a Sky Sports televízióban.

Hozzátette: nem csak rajta múlik, pontosan mi lesz a szerepe és mikortól.

Nem gondolkozom folyton azon, mi fog történni a pályafutásom lezárása után. Élvezem, hogy a karácsonyt a családommal tölthetem, ihattam egy-két sört és ehettem még egy adagot a pulykából

– mesélte.

Lampard azt is elárulta, továbbra is van néhány lehetősége játékosként, de csak januárban dönti el, hogy visszavonul-e, vagy futballozik még egy ideig.

A középpályás legendás alakja a Chelsea-nek, amelyben 13 évet szerepelt, háromszor volt bajnok, egyszer Bajnokok Ligáját nyert, 211 góljával a klub történetének legeredményesebb játékosa. Az angol válogatottban 106 meccsen 29 alkalommal volt eredményes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik