Foci

Debreceni győzelmével tapad a Vasasra a Vidi

A kínos Magyar Kupa-blama után a Debrecen otthonába látogatott a Videoton az OTP Bank Liga 18. fordulójában. A játéknap előtt harmadik székesfehérváriak és a nyolcadik debreceniek meccse tizenegyesgyanús szituációkkal kezdődött.

Rögtön a találkozó elején Szolnoki ért kézzel a labdába egy beadás után, majd Lazovicot sodorták el a védők a tizenhatosan belül, de a játékvezető sípszava mindkét esetben néma maradt.

A 25. percben könnyedén megszerezhette volna a vezetést a Loki, de Holman közvetlen közelről leadott lövését nagy bravúrral menteni tudta Kovácsik.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

A fordulást követően már kapura veszélyesebben futballozott a fehérvári csapat, az 52. percben Lazovic lövése után Verpecz fejjel védett, utána pedig ápolásra szorult. Kilenc minutummal később már megszerezte a vezetést a Vidi, Hadzic hatalmas gólt rúgott a rövid felsőbe (0-1).

Hátrányban több sansz is adódott a vendéglátók előtt, de Holman, Filip és Vittek lövése sem volt pontos. Győzelmének köszönhetően a Vidi továbbra is egypontos hátrányban van a Vasas mögött. Az angyalföldiek simán verték a Diósgyőrt.

Eredmény – OTP Bank Liga, 18. forduló

DVSC – Videoton 0-1 (0-0)
Gólszerző: Hadzic (61.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik