Foci

Az új Vidi-stadionban 3200 euróba kerül egy szék

Videoton stadion (videoton stadion, )
Videoton stadion (videoton stadion, )

Szerdán elkezdődött a munka a Sóstói-stadion környékén. A közbeszerzésen nyertes Sóstó Konzorciumnak 14 hónap áll rendelkezésére, hogy felépítse a város új ékkövét, a tervek alapján tényleg csodálatos új labdarúgó arénát. A tervezett átadás: 2017-18 fordulója, azaz a 2018-as tavaszt a Videoton már minden bizonnyal otthon, régi-új stadionjában és tényleg hazai pályán kezdheti meg..

Az első szakaszban – amely az időjárástól függően két-két és fél hónapot vehet igénybe – a meglévő épület további bontási munkálatait, valamint az új lelátó karéj földmunkáit és a mélyalapozást végzik el. Ezt követően kezdődik a monolit és az előregyártott vasbeton szerkezetek kivitelezése. A stadionépítés 12,9 milliárd forintból valósul meg, melynek költségei tervezéssel, műszaki ellenőrzéssel, területvásárlással és a környezet rendezésével együtt 14,3 milliárd forintot tesznek ki. A Sóstói Stadion – a stadionra és a környezetére fordított költségeket is beleszámítva – 3200 euró/szék összegből épül meg. A beruházást teljesen állami forrásból kívánja a város megvalósítani. Az építkezésre legfeljebb 14 hónap áll rendelkezésre, hogy az új stadion 2017-2018 fordulójára elkészüljön

– áll a Székesfehérvár polgármesteri hivatala által kiadott közleményben.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik