Foci

Sevilla késeléssel hangolt a Bajnokok Ligájára

H-csoport

A játéknap egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása az olasz bajnok Juventus és az Európa Liga-győztes Sevilla spanyolországi mérkőzése a H csoportban.

A szurkolók annyira rágerjedtek a mérkőzésre, hogy egy belvárosi bár előtt a sevillai huligánok már hétfőn este megtámadták a vendég olasz szurkolókat egymást a két tábor. Az utcai összecsapásban egy férfit megszúrtak – később a kórházban stabilizálták az állapotát -, két további szurkoló kisebb sérüléseket szenvedett.

Csoda hát, ha a 20.45 órakor kezdődő meccsen több mint 800 fős biztonsági személyzet lesz jelen.

A hazai csapat három győzelemmel és egy döntetlennel, kapott gól nélkül, 10 ponttal vezeti a mezőnyt, a második olaszok – ugyancsak veretlenül, két-két sikerrel és döntetlennel – nyolc ponttal állnak a második helyen. A Sevilla egy újabb ponttal már biztosan továbbjut a kieséses szakaszba, míg a Juventusnak győznie kell, hogy már most a legjobb 16 között érezhesse magát.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Az olaszoknak a szurkolóik elverésén kívül akad más gondjuk is. A nyáron 90 millió euróért szerződtetett Gonzalo Higuaín a Pescara elleni szombati bajnoki utolsó perceiben combsérülést szenvedett, így már fel sem szállt a Sevillába tartó gépre.

Massimiliano Allegri vezetőedző nincs könnyű helyzetben, ugyanis nem számíthat a védő Andrea Barzaglira és Mehdi Benatiára,és Higuain mellett további két támadója, Paulo Dybala és Marko Pjaca sem bevethető.

A Sevillának ehhez képest semmi gondja. Hétvégén 3-2-re nyertek a Deportivo La Coruna vendégeként és 24 pontjukkal ott lihegnek a két nagy, a Barcelona és a Real Madrid nyomában.

A két csapat szeptemberi, torinói mérkőzése 0-0-s döntetlennel végződött. Amennyiben a Sevilla továbbjut, az egyben azt is jelenti, hogy nem tudja majd megvédeni címét az EL-ben, amelyet az utóbbi három évben megnyert.

A négyes másik találkozóján az Olympique Lyon a pont nélkül sereghajtó, 0-12-es gólkülönbséggel álló Dinamo Zagreb vendége lesz.

F-csoport:

Az F-csoportban magyar érdekeltségű találkozót rendeznek. A már biztos továbbjutó Borussia Dortmund ezúttal Nikolics Nemanja csapatát, a nyeretlenül sereghajtó lengyel Legia Warszawát fogadja.

A BVB mellett nemcsak eddigi veretlensége és a hazai pálya szól, hanem az is, hogy szombaton, a Bundesligában rangadót nyert a Bayern München ellen, így jó hangulatban várhatja az összecsapást. Ráadásul fél év kihagyás után a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen visszatérhet a pályára a német válogatott Marco Reus is.

A csoport másik meccsén a címvédő Real Madrid a Sporting Lisboa vendége lesz, s amennyiben pontot szerez, a Dortmundhoz hasonlóan továbbjut a nyolcaddöntőbe.

E-csoport:

Az E csoport az egyik legkiegyensúlyozottabb a mezőnyben, két fordulóval a zárás előtt gyakorlatilag még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra. A keddi Monaco-Tottenham meccsen sok múlik, ugyanis ha a francia gárda – hasonlóan a szeptemberi, angliai összecsapáshoz – ismét legyőzi szigetországi riválisát, vagy legalább egy pontot szerez, bekerül a kieséses szakaszba, az ellenfél pedig nagy valószínűséggel búcsúzik a BL-től. Ha azonban a Spurs nyer, még szorosabbá válik a versenyfutás, s amennyiben a CSZKA Moszkva pontot vagy pontokat szerez a vendég Bayer Leverkusen ellen, teljesen összesűrűsödhet a mezőny. Monacói és leverkuseni siker esetén ez a két gárda lép tovább a négyesből.

A G-csoport:

A G csoportban a Premier League-ben címvédőként gyengélkedő, a BL-ben viszont veretlenül éllovas Leicester City a négy vereséggel utolsó FC Bruges-t fogadja az 5. fordulóban. Az angoloknak egy pont is elég a továbbjutáshoz, s az eddigi eredmények alapján meglepetés lenne, ha nem győznének. A második helyért nagy harcot vív a Porto és a Köbenhavn, a szeptemberi, portugáliai 1-1 után ezúttal a dán főváros lesz a találkozójuk helyszíne.

Fél év kihagyás után a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen visszatérhet a pályára Marco Reus, a Borussia Dortmund labdarúgója.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, keddi program:

E csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)-Bayer Leverkusen (német) 18.00
AS Monaco (francia)-Tottenham Hotspur (angol) 20.45

Az állás:
1. AS Monaco 8 pont, 2. Bayer Leverkusen 6, 3. Tottenham Hotspur 4, 4. CSZKA Moszkva 2

F csoport:
Borussia Dortmund (német)-Legia Warszawa (lengyel) 20.45
Sporting Lisboa (portugál)-Real Madrid (spanyol) 20.45

Az állás:
1. (és már továbbjutott) Borussia Dortmund 10 pont, 2. Real Madrid 8, 3. Sporting 3, 4. Legia Warszawa 1

G csoport:
FC Köbenhavn (dán)-FC Porto (portugál) 20.45
Leicester City (angol)-FC Bruges (belga) 20.45

Az állás:
1. Leicester City 10 pont, 2. Porto 7, 3. FC Köbenhavn 5, 4. Club Brugge 0

H csoport:
Sevilla (spanyol)-Juventus (olasz) 20.45
Dinamo Zagreb (horvát)-Olympique Lyon (francia) 20.45

Az állás:
1. Sevilla 10 pont, 2. Juventus 8, 3. Olympique Lyon 4, 4. Dinamo Zagreb 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik