Foci

Válogatott: Mától mindenki hazavihet egy szeletet a francia kalandból

Csütörtökön bemutatták a “Futball Eb 2016  – Az éjjel soha nem érhet véget!” című könyvet, mely a magyar labdarúgó-válogatott Eb-szereplését foglalja össze.

A portugálok elleni, utolsó csoportmeccs után kattant be, hogy gazdaságilag is megérheti egy könyv megjelentetése, illetve ez a csapat is megérdemli a megemlékezést. Sose lehet tudni, mikor lesz legközelebb ilyen alkalom

-nyilatkozta sajtótájékoztatón a kötetet szerkesztő Galambos Ádám. Somogyi Zsolt, szerző elmondta, a kötet írásakor olyan történetekre voltak kíváncsiak, melyeket még a legvérmesebb szurkolók sem ismernek.

Szabó Gergő a válogatott sajtófőnöke megemlítette, hogy nyáron óriási volt az érdeklődés a nemzeti tizenegy iránt.

Nemcsak a játékosok csöppentek bele valami olyasmibe, amit sosem tapasztaltak, hanem a szövetség is. Ez nagy kihívás volt.

Hozzátette: rég kapkodták el olyan gyorsan az összes jegyet a válogatott hazai meccsére, mint az októberi, Svájc elleni (2-3) esetében.

A 208 oldalas színes fotókkal illusztrált könyv a magyar játékosok és a meccsek mellett a sikeresen megvívott selejtezősorozatot is bemutatja.

Ne hagyd ki az ősz legjobb legjobb focimeccseit. Fogadj a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik