Foci

Takaréklángon égve is egykapuztak a németek az Eb-nyolcaddöntős ellen

Három nappal a Csehország elleni sima győzelmet követően az Eb-nyolcaddöntős Észak-Írország volt a német válogatott ellenfele vb-selejtezőn a C-csoportban. A két együttes a nyári kontinenstorna csoportkörében találkozott, akkor Németország hiába alakította ki helyzetek sokaságát, végül csak 1-0-ra tudott nyerni.

A Hannoverben szakadó esőben megrendezett összecsapáson már a harmadik percben megszerezhette volna a vezetést a Nationalelf, de Götze fejesét bravúrral védte McGovern. Viszont ami késik, az nem múlik, negyedórával később már 2-0 állt az eredményjelzőn.

Előbb a 13. percben Draxler csavart a bal alsóba (1-0), majd négy perccel később Khedira közelről bólintott a kapuba (2-0).

Az első félidőben adódott még bőven helyzet a hazai együttes előtt, de szabályos gól már ne született. Götze ugyan eredményes volt, de a játékvezető nem adta meg a gólt, mondván már kint volt a labda, mielőtt középre tették.

Az északírek teljesen veszélytelenek voltak Neuer kapujára, egy-egy kósza ellentámadást leszámítva alig jutottak el a német tizenhatosig. A német portás meze sáros nem lett a nagy esőben, mert vetődni nem kellett.

A második 45 percben is hatalmas fölényben játszott a Löw-csapat, de újabb gólt már nem született. A németek természetesen vezetik a csoportot, hibátlan teljesítménnyel. Három találkozón rúgtak kilenc gólt, és egyet sem kaptak.

A csoport többi találkozóján Csehország nem bírt a három kört után is veretlen Azerbajdzsánnal, míg Norvégia vért izzadva gyűrte le San Marinót. Hiába a háromgólos különbség, a 76. percben még 1-1 volt az állás.

Az E-jelű hatosban Románia szégyenszemre nem tudott nyerni a kazah fagyban, míg Montenegró kisebb bravúrt végrehajtva elhozta a három pontot Dániából. Stevan Jovetic és társai három forduló után 7 ponttal állnak és vezetik a csoportot.

Lengyelország nagyon nagyon nehezen gyűrte le Örményországot. Az Eb-n negyeddöntőig jutó társaság több mint egy órát emberelőnyben játszott hazai pályán, de a csak a ráadás ötödik percében tudta begyötörni a győztes gólt Robert Lewandowski.

Eredmény – Vb-selejtező, 3. forduló

C csoport:
Németország – Észak-Írország 2-0 (2-0)
Gólszerző: Draxler (13.), Khedira (17.)

Csehország – Azerbajdzsán 0-0

Norvégia – San Marino 4-1 (1-0)
Gólszerző: Simoncini (11. – öngól), Diomande (77.), Samuelsen (82.), King (84.) ill. Stefanelli (54.)

E csoport:
Kazahsztán – Románia 0-0

Dánia – Montenegró 0-1 (0-1)
Gólszerző: Beqiraj (32.)

Lengyelország – Örményország 2-1 (0-0)
Gólszerző: Mkoyan (48. – öngól), Lewandowski (90+5.) ill. Haroyan (50.)
Kiállítva: Andonian (30. – Örményország)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik