Foci

Bernd Storck: A szurkolóink előtt nem félhetünk senkitől

Pénteken világbajnoki selejtezőt játszik a magyar labdarúgó-válogatott, Svájc lesz az ellenfél a Groupama Arénában. Már majdnem teljes a Telkiben készülő keret, Bernd Storck szövetségi kapitány az itthon játszókkal és az U21-esekkel már egy hete edzőtáborozik, vasárnap és hétfőn a légiósok többsége is csatlakozottBese Barnabás és Megyeri Balázs kedden érkeznek meg.

A kapitány hétfőn sajtótájékoztatót tartott, ezen az mlsz.hu beszámolója szerint elhangzott, hogy az U21-esek bizonyították, hogy lehet számítani rájuk is, míg a szakmai stáb jelezte, figyelemmel kísérik a teljesítményüket. Hétfőn délelőtt már volt egy edzés a Svájc elleni meccs előtt, ezen főleg azok kaptak szerepet, akik a hétvégén nem játszottak bajnokit. Akik meccsből érkeztek, azoknál a regeneráció volt a legfontosabb.

„Nincs vesztegetni való időnk, hiszen a legutóbbi teljesítménynél sokkal többre lesz szükségünk pénteken, telt ház előtt.  A felkészülés minden percét ki kell használni, ezért is edzettünk ma. A svájci csapat nagyon kemény ellenfél lesz, az Eb-n gólt is alig kapott, és veretlenül esett ki, a csoportunkban pedig rögtön legyőzte a portugálokat.

A szurkolóink előtt azonban nem félhetünk senkitől,

ki vagyunk éhezve a meccsre, ha eredményeket akarunk elérni, akkor meg kell mutatnunk a tudásunk, a fiúkon pedig azt érzem, szeretnének a kevésbé jól sikerült nyitány után végre a »gázra lépni«” – mondta a német szakember.

Storck kiemelte, ugyan a svájciak elleni találkozót követően mindössze három nappal Lettországban kell bizonyítania az együttesnek, egyelőre kizárólag a pénteki összecsapásra koncentrálnak. A szövetségi kapitány korábban panaszkodott a játékosok fizikai állapotára, most azonban elmondta, hogy

az elmúlt időszakban számos bajnokit játszottak a futballisták, ennek köszönhetően javulást tapasztalt ezen a téren. 

Arról is beszélt, hogy olyan kihívásokkal néz szembe a magyar labdarúgás, melyeket csak összefogással győzhetünk le. Akapitány szerint a fejlődéshez az NB I és NB II-es klubok, és az MLSZ együttes erőfeszítésére van szükség.

A magyar válogatott svájciak elleni vb-selejtezőjét pénteken 20.45-től rendezik a Groupama Arénában. (Fotó: mlsz.hu)

A magyar keret

Kapusok
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők
Bese Barnabás (Le Havre)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Wisla Kraków)
Kádár Tamás (Lech Poznan)
Korcsmár Zsolt (Vasas)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Lang Ádám (Dijon)

Középpályások
Elek Ákos (DVTK)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Nagy Ádám (Bologna)
Vida Máté (Vasas)

Támadók
Bognár István (DVTK)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Kleinheisler László (Darmstadt)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Németh Krisztián (al-Garafa)
Nikolics Nemanja (Legia Warszawa)
Stieber Zoltán (Kaiserslautern)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik