Foci

Nyolc játékos miatt maradt el az NB I-es forduló

Jövő pénteken Svájcot fogadja, három nappal később pedig Lettországba utazik a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban. Bernd Storck előzetesen egy 30 fős bő keretet hirdetett, ennek a fele NB I-es labdarúgó volt.

Velük, valamint az U21-es válogatott tagjaival kiegészülve már egy hete Telkiben készül a kapitány, a külföldön játszók csak ezt követően csatlakoznak. Várható volt egyébként ez a döntés, miután a német szakember korábban kritizálta az itthon játszók erőállapotát, de nem arat osztatlan sikert a módszer. Thomas Doll például, ha nem is támadólag, de megkérdőjelezte, miért van szükség arra, hogy három hétig szüneteljen a magyar bajnokság.

És valóban, Európában egyedül Magyarországon nem rendeztek élvonalbeli bajnoki meccseket a héten.

A napokban bővebben is foglalkoztunk a témával, azt írtuk: Thomas Doll nem ismeri a magyar futballvalóságot. Ez most ebben az esetben azt jelenti, hogy egyedül a válogatottunk az, ami képes nemzetközi porondon is eredményt felmutatni (arra is milyen sokat vártunk), az MLSZ így mindent alárendel a nemzeti csapat sikerességének.

Hogy ez jó irány, vagy sem, azt az idő dönti el, de a keretszűkítés után a fanyalgók még hangosabban mondhatták a magukét, miután meglátták, hogy az NB I-es játékosok nyolcan maradtak csak. Közülük négyen (Fiola Attila, Elek Ákos, Gera Zoltán, Lovrencsics Gergő) pályáznak komoly eséllyel arra, hogy játszanak a soron következő két meccsen – hacsak Storck nem húz majd valami meglepőt, korábban is csinált már ilyet.

Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor tulajdonképpen nyolc játékos miatt maradt el egy komplett NB I-es forduló és szünetel három hétig a magyar élvonal.

Ha ez Svájc és Lettország ellen pontokban mutatkozik meg, akkor ismét csak gratulálhatunk Bernd Storcknak a módszereihez, de ha úgy szerepel majd a csapat, mint Feröeren, akkor bizony sokáig vitatéma lesz még a hosszú bajnoki szünet. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A válogatott 23-as kerete

Kapusok
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők
Bese Barnabás (Le Havre)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Wisla Kraków)
Kádár Tamás (Lech Poznan)
Korcsmár Zsolt (Vasas)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Lang Ádám (Dijon)

Középpályások

Elek Ákos (DVTK)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Nagy Ádám (Bologna)
Vida Máté (Vasas)

Támadók

Bognár István (DVTK)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Kleinheisler László (Darmstadt)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Németh Krisztián (al-Garafa)
Nikolics Nemanja (Legia Warszawa)
Stieber Zoltán (Kaiserslautern)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

Dőlttel szedve az NB I-ben játszó focisták neve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik