Foci

Úszás: Szilágyi Liliána nem kell senkinek

Alig egy hete látott napvilágot, hogy a úszónő az Egyesült Államokban folytatja tovább pályafutását, lévén januártól Gainesville-ben, az University of Florida, közkeletű nevén a Gators egyetem diákja lesz.

Érdekes, hogy a 19 éves úszónő, aki leginkább túlfűtött, kissé túl őszinte nyilatkozataival hívta fel magára a figyelmet, a következő három hónapban is próbálna ugyan edzeni, megpróbálna úgy megérkezni Amerikába, hogy ne nulláról kelljen elkezdje az úszást, de nem tud. Erre a magyaridok.hu hívta fel a figyelmet.

A lap azt sugallja, az úszónőnek momentán azért nem ad senki segítő jobbot – vízfelületet -, mert egyrészt Szilágyi Liliána öntörvényűségével többeket megbántott már, másrészt most nincs klubja, és itthon mindenki hosszú távban gondolkodik, nem pedig három hónapban.

Szilágyi a 2014-es nankingi ifiolimpián szerzett két aranyát még Turi Györggyel érte el, azóta sem úszott jobb időt. Ennek ellenére a 2015-ös világbajnokság (5.hely) után a “dobta” edzőjét és a Kőbánya SC-ből átigazolt a Honvédba, ahol az egykori remek sprinter, Kovács László készítette fel az idén májusi Európa-bajnokságra. Londonban 200 pillangón ezüstöt nyert.

Első felnőtt eredmény, Eb-siker ide, vagy oda, Szilágyi a verseny után nem sokkal megköszönte a munkát Kovácsnak is és júniustól immár Szabó Józsefnek, az edzői tapasztalat nélküli olimpiai bajnok mellúszónak szavazott bizalmat.

Az össze-vissza váltogatásnak az lett az eredménye, hogy bár a riói olimpia előfutamaiban biztatóan mozgott, a középdöntőkből már nem jutott tovább és az álom, az olimpiai érem helyett meg kellett elégedjen 100 méter pillangón a 13., fő számában, 200-on pedig 10. hellyel.

Turi György, akit egykori tanítványa megkeresett, hogy segítsen neki a következő három hónapban, a magyaridők.hu-nak azt mondta:

Liluval a mai napig jó a viszonyom, annak ellenére, hogy úgy hagyott itt bennünket tavaly, hogy még érvényes szerződése volt. Emberileg azonban kedvelem, továbbá még mindig óriási tehetségnek tartom, de arról szó sem lehet, hogy három hónapra elvállaljam az edzéseit. Átmeneti megoldásként, amíg ki nem megy Floridába? Ilyen nincs. Vagy hosszú távra, vagy sehogy. Egyébként tartok tőle egy kicsit, hogy nehéz dolga lesz odakint Gainesville-ben, hiszen Gregg Troy, az egyetem vezetőedzője a legendás Ryan Lochte trénere volt, s híresen kemény edzéseket tart. Márpedig Lilu nálam nem volt a munka hőse…

A 24.hu azt kívánja Szilágyinak, hogy a pekingi olimpián hasonló kudarcélménnyel nyitó Hosszú Katinkához hasonlóan találjon magára Amerikában. A tehetsége minden bizonnyal megvan hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik