Foci

A gólfesztivál elmaradt, de egy klubrekordot azért döntött a Dortmund

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) ötödik fordulójának nyitó mérkőzésén a remek formában lévő Borussia Dortmund az újonc Freiburg együttesét fogadta. A sárga-feketék a legutóbbi két bajnokijukon tizenegy gólt szereztek (6-0 a Darmstadt és 5-1 a Wolfsburg ellen), valamint a Bajnokok Ligájában is egy 6-0-val indítottak.

A dortmundi kezdőben 1248 nap után volt ott ismét hazai pályán Mario Götze, akinek néhányan még mindig nem tudták megbocsátani, hogy anno a Bayern München gárdájához igazolt, ezért kifütyülték a labdarúgót.

A mérkőzés első találatára az 45. percig kellett várni, akkor a századik Bundesliga-mérkőzésén pályára lépő Pierre-Emerick Aubameyang talált a kapuba (1-0). A fordulást követően öt perccel Lukasz Piszczek használta ki a védő ügyetlenkedését (2-0), majd egy újabb egyéni hiba után Maximilian Philipp szépíteni tudott (2-1). A végeredményt a portugál Európa-bajnok, Raphael Guerreiro állította be a ráadás első percében (3-1).

Újabb sikerének köszönhetően a Dortmund sorozatban a 24. hazai bajnoki mérkőzésén maradt veretlen, ezzel beállította a klubrekordot, amit korábban már két alkalommal (1965–1966, 2001–2003) is elért.

Győzelmével a Borussia pontszámban beérte a Bayernt, de a bajorok csak szombat délután lépnek pályára.

Eredmény – Bundesliga, 5. forduló

Borussia Dortmund – Freiburg 3-1 (1-0)
Gólszerző: Aubameyang (45.), Piszczek (50.), Guerreiro (90+1.) ill. Philipp (60.)

Szombat:
Augsburg – Darmstadt 15.30
Eintracht Frankfurt – Hertha BSC 15.30
Hamburg – Bayern München 15.30
Mainz – Bayer Leverkusen 15.30
Borussia Mönchengladbach – Ingolstadt 15.30
Werder Bremen – Wolfsburg 18.30

Vasárnap:
Hoffenheim – Schalke 15.30
Köln – RB Leipzig 17,30

Tabella:

1. Bayern München 4 4 14–1 +13 12
2. Borussia Dortmund 5 4 1 16–4 +12 12
3. 1. FC Köln 4 3 1 8–1 +7 10
4. Eintracht Frankfurt 4 3 1 5–2 +3 9
5. Hertha 4 3 1 6–4 +2 9
6. RB Leipzig 4 2 2 8–3 +5 8
7. Mainz 4 2 1 1 10–8 +2 7
8. Mönchengladbach 4 2 1 1 8–6 +2 7
9. Freiburg 5 2 3 6–9 –3 6
10. Wolfsburg 4 1 2 1 3–5 –2 5
11. Hoffenheim 4 4 7–7 0 4
12. Bayer Leverkusen 4 1 1 2 5–5 0 4
13. Augsburg 4 1 1 2 3–6 –3 4
14. Darmstadt 4 1 1 2 2–9 –7 4
15. Ingolstadt 4 1 3 2–8 –6 1
16. Hamburg 4 1 3 2–9 –7 1
17. Schalke 4 4 1–8 –7 0
18. Werder Bremen 4 4 3–14 –11 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik