Foci

Őrült meccsen nyert a Vidi az Újpest ellen, kikapott a listavezető

A Videoton gólgazdag mérkőzésen, 4-3-ra győzött az Újpest vendégeként az Illovszky Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján.

Kevés izgalmat hozott a mérkőzés első 25 perce, a csapatok nem jutottak el helyzetekig. Ezt követően azonban hirtelen megváltozott a meccs képe, a székesfehérváriak ugyanis gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, majd még a szünet előtt háromra növelték a különbséget.

A pihenő alatt az újpestiek rendezték soraikat, s óriási elánnal kezdték a második félidőt, melynek elején több helyzetet is kidolgoztak, s ezekből kettőt értékesítettek is, így újra nyílttá tették a meccset.

A Videoton – melyben a szünetben állt be az augusztus végi átigazolása után most bemutatkozó Fiola Attila, a válogatott védője – ezt követően magára talált, Pátkai pedig még a hajrá előtt kétgólosra állította vissza a különbséget, s tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést. A ráadásban Bardhi szabadrúgásból lőtt nagy gólt, de az egyenlítésre már nem volt esélye az újpesti csapatnak.

Swietelsky Haladás – Vasas

Az előző szezonban a bennmaradást az utolsó fordulóban éppen csak kiharcoló fővárosi csapat idegenben eddig veretlen volt a mostani idényben, így ez a sorozata most megszakadt. Nem úgy mint a Sopronban “albérletben” szereplő Haladásé, amely továbbra sem kapott ki pályaválasztóként.

A találkozó első perceiben a Vasas volt aktívabb, utána pedig a Haladás, majd kiegyenlített, de sok szabálytalansággal megszakított játék zajlott a pályán az első 45 percben.

Élénken kezdte a második félidőt a Haladás, ennek eredményeként előbb lesgólig jutott, majd szabályos találatot is szerzett. A folytatásban mindkét oldalon akadt még helyzet, de gól már nem született, így értékes három pontot gyűjtött be a Haladás.

Budapest Honvéd – MTK

A kispestiek kezdték aktívabban a találkozót, több helyzetet is kidolgoztak, ezek közül hármat értékesítettek a szünet előtt.

A folytatásban a szakadó esőben sem változott a játék képe, a Honvéd fölényben játszott, és további gólokkal növelte a különbséget.

Diósgyőr – Mezőkövesd

A vendégek egy szöglet után a korábbi diósgyőri futballista, Egerszegi Tamás góljával a félidő derekán vezetést szereztek, azonban Sós Bence buta kiállítása miatt – előbb labdaelrúgásért, majd műesésért kapott sárga lapot – már az első félidő végén emberhátrányba kerültek.

A fordulást követően az emberelőnyben futballozó hazaiak akarata érvényesült, nagy nyomás alatt tartották a mezőkövesdiek kapuját, de erejükből csak az egyenlítésre, így az egy pontra futotta.

Paks – Gyirmót

Küzdelmes, de sportszerű játékkal telt az első félidő, amelyben a Gyirmót futballozott valamivel veszélyesebben. A vendégek a játékrész elején egyszer a kapufát is eltalálták, gólt azonban sem nekik, sem pedig a pontatlanul játszó hazaiaknak nem sikerült szerezniük.

A második félidőben sem változott lényegesen a játék képe, s bár a Gyirmótnak ebben a játékrészben is sikerült eltalálnia a kapufát, a gól végül egyik csapatnak sem jött össze.

A kiemelkedően sportszerű, összességében igazságos döntetlennel zárult mérkőzésen egyetlen sárga lapot sem kellett adnia a játékvezetőnek.

Eredmény – OTP Bank Liga, 9. forduló

Újpest – Videoton 3-4 (0-3)
Gólszerző: Windecker (54.), Diarra (56.), Bardhi (93.), illetve Lazovic (25.), Géresi (29.), Stopira (44.), Pátkai (69.)

Haladás – Vasas 1-0 (0-0)
Gólszerző: Iszlai (62.)

Budapest Honvéd – MTK 5-0 (3-0)
Gólszerző: Prosser (16.), Lanzafame (20.), Koszta (43.), Bobál (66.), Nagy G. (72.)

Diósgyőr – Mezőkövesd 1-1 (0-1)
Gólszerző: 
Novothny (68.), illetve Egerszegi (26.)

Paks – Gyirmót 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik