Az angol bajnokság negyedik fordulójában, manchesteri városi derbit rendeznek. Évente kétszer van ilyen, mégis azt kell írjuk, olyan, amilyen szombaton 13.30-tól lesz, még egy sem volt. Ugyanis több szempontból is rendhagyó lesz ez a derbi.
- A United új edzője, José Mourinho most találkozik először “ősi riválisával”, a nyár óta a Cityt irányító Pep Guardiolával Angliában. Lett volna már egy felkészülési mérkőzésük Pekingben, de az elmaradt az időjárás miatt. Kettejük spanyolországi egymásnak feszülésein, a Real-Barcelona rangadókon, a sportszakmailag érdekes dolgokon kívül rendre történt olyan, ami miatt napokig a meccsről cikkezett a sajtó.
- Az augusztus 31-én záródó nyári átigazolási időszakban Mourinho 157,25 millió fontot költött, míg Guardiola 181,05 milliót, amivel e téren a két manchesteri klub vezeti a világranglistát.
- A Nemzeti Sport a várható kezdőcsapatok alapján kiszámolta, se az angol, se a világ futballtörténetében nem fordult még elő, hogy 691,9 millió font legyen az egy adott mérkőzésen pályára lépő játékosok összértéke – és itt nem tippelt piaci értékről beszélünk, hanem az átigazolások során az egyes játékosokért valóban kifizetett font sterlingről.
Ez utóbbi versenyt amúgy a City nyeri 346,7 millió, szemben a United 345,2 millió fontjával, de ettől még nem biztos, hogy a városi rangadót is is Guardiola legénysége nyeri, sőt.
Amúgy mindkét gigaklub hibátlanul, kilenc ponttal áll a tabellán. Ami biztos, ez változni fog. Ezért is lesz érdemes leülni a tévé elé azoknak a mázlistáknak, akik tudjá fogni a Spíler televíziót.