Foci

Nyár végi teljes kiárusítást tart a DVSC

korhut mihály (korhut mihály dvsc, )
korhut mihály (korhut mihály dvsc, )

Valami készül a Nagyerdőben. Hónapok óta tartja magát a pletyka, Szima Gábor a kaszinóiból már nem tudja olyan gavallér módon finanszírozni a DVSC-t, mint tette addig, amíg a játékgépekből folyt be bevételeinek jelentősebb része. Ezért a klub, amelynek irányításában már papíron nem is vállal szerepet, visszafogottabb, átgondoltabb üzletpolitikát folytat, nem tud versenyezni az átigazolási piacon igencsak aktív Ferencvárossal, Videotonnal, de még a Szombathellyel vagy a Vasassal sem.

A gondot tetézi, hogy az a hír is járja, az önkormányzat, mint kisebbségi tulajdonos épp ezért már régóta elégedetlen a klubnál zajló folyamatokkal, új pénzügyi befektetőt, tulajdonost szeretne látni a debreceni futballt működtető gazdasági társaság élén.

Nos ennek tükrében is érdemes nézni azt a hírt, miszerint két nappal a nemzetközi és a hazai átigazolási piac zárása előtt a debreceni klub bejelentette, a 31-szeres válogatott labdarúgó, Varga József a Videotonba igazol – korábban Bódi Ádámot is Fehérvárra adták el – , majd szintén augusztus 29-én a Hapoel Beer Sheva honlapján tette közhírré, hogy a debreceniek hatszoros válogatott baloldali védője, Korhut Mihály is távozik.

Az izaeli bajnok honlapja szűkszavúan két mondatban közölte: a 27 esztendős játékos hétfőn sikeresen átesett orvosi vizsgálatokon és négyéves szerződést írt alá. Az nso.hu úgy tudja

600 ezer eurót fizettek érte.

Korhut ezzel a klub történetének legdrágább játékosa lett. A Hapoel Beer Sheva az izraeli válogatott balhátvéd Ofir Davidzadát nem sokkal előtte adta el a Gentnek, így a helyére igazolták a magyart, és volt miből állni a számlát.

A három játékosért összességében másfél millió euró, 450 millió forint folyhatott be a Loki-kasszába.

Nem lesz egyszerű dolga a frissen kinevezett Leonel Pontes edzőnek… Szóval miután a klub valamennyi piacképes játékosát eladta és egyetlen nevesebb labdarúgót sem igazolt eddig, kijelenthető, valami készül a Nagyerdőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik