Foci

Megszólalt a Nikolicsért ajánlatot tevő angol klub edzője

Nikolics Nemanja a tavalyihoz hasonlóan most is kiválóan kezdte az idényt, a BL-selejtezőben öt gólnál jár, csapata pedig karnyújtásnyira került a főtáblától a hétközi, Dundalk ellen aratott idegenbeli 2-0-s győzelemnek köszönhetően.

A magyar válogatott támadója a lefújást követően beismerte, kiváló ajánlatot kapott egy másik klubtól, de döntést csak a visszavágót követően hoz majd. A csapatot nem nevezte meg konkrétan, de brit sajtóértesülések szerint a Hull City hárommillió fontot sem sajnálna kiadni a gólvágóért.

Mike Phelan, az angol élvonalban szereplő Hull pénteken délelőtt tartotta meg szokásos sajtótájékoztatóját a hétvégi (Swansea elleni) bajnokit megelőzően.

A tréner újságírói kérdésre válaszolva elárulta, az együttesnek szűk a kerete, és minden posztra keresnek embereket.

Próbálunk új játékosokat igazolni. Legutóbb azt mondtam, ezen a héten lehet az áttörés, de nem történt meg. Ez nem azt jelenti, hogy nem próbálkozunk, de nagyon nehéz nyélbe ütni a transzfereket

– hangsúlyozta Phelan, aki valószínűleg többek között Nikolicsra gondolhatott, amikor úgy fogalmazott, konkrét ajánlatokat is tettek játékosokért.

Sajnos senkiről nem érkezett még hír. Aktívak vagyunk, de válaszokra várunk. Az órák és a napok pedig telnek-múlnak.

(via Hull Daily Mail)

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik