Bognár István iskolapéldája a magyar futballban honos rossz edzői felfogásának. Akárcsak Nagy Ádám. Már megünnepelte 25 éves születésnapját, de ettől még csak 75 bajnoki mérkőzést számlál a statisztikája. Lehetne akár a duplája is, de azért nem 150 lejátszott bajnoki áll a neve mellett, mert állandóan sérült volt, vagy rossz futballista lenne.
Nyugodtan ki lehet ezt jelenteni ezt, lévén a lelkes apukák már 7-8 éves korában csodájára jártak annak a kis vékonyka, göndör fiúcskának, aki minden mérkőzésén kiosztott 2-3 kötényt, elképesztő gólpasszokkal tömte nála fejlettebb társait és nem mellesleg tíz helyzetéből kilencet berúgott.
De védekezni már akkor sem tudott, ráadásul a testi fejlődése sem abban az ütemben haladt, mint ahogy a nála nagyobb, erősebb srácoknak. Márpedig ez a magyar futballban többnyire bűn.
Kis hazánkban ugyanis utánpótlás és felnőtt szinten az edzők többsége nem azt nézi, az adott játékosnak mi az értéke, mi az, amivel leginkább a csapat hasznára válhat, hanem azt, mit nem tud, amit aztán bélyegként sütnek a futballistára.
Stefi kicsi volt, törékeny, és most se egy kidolgozott izomzatú atléta. De, ha játszik, azóta is szinte minden mérkőzésén csinál olyat, amire elégedetten csettint a szurkoló. Nem is egyet. A Videoton-Diósgyőr (1-2) találkozó 4:56 perces összefoglalójába például belefért egy zseniális kiugratása, egy ballábas, védhetetlen bombája – amúgy jobblábas -, egy szimpla jobb belsős gólja.
Apropó Cristiano Ronaldo! Ő sem szokott védekezni. Ahogy Lionel Messi sem. De nekik nem is kell, mert tőlük ezt nem is várja el senki. Ott az edzők úgy szervezik a játékot, hogy a két zseni energiáját leginkább arra fordítsa, amihez igazán értenek. Gólszerzésre és gólhelyzet teremtésére.
A Diósgyőr új edzője, Horváth Ferenc, úgy néz ki, tudja ezt. Megérezte, Bognárt klasszikus irányító pozícióban, mögötte két védekezőbb típusú játékossal, szabadon érdemes játszatni.
Úgy a leghatékonyabb, a csapat számára a leghasznosabb.
