Foci

Pelé elárverezi legféltettebb kincseit

pelé (Array)
pelé (Array)
A relikviákat a londoni Julien Aukciós ház értékesíti. Akit érdekel, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

Edson Arantes do Nascimento, vagy más néven, Pelé, aki a világon egyedüliként háromszoros világbajnok, az elmúlt évszázad legjobb labdarúgójának is megválasztották, megválik több ezer személyes, karrierjéhez köthető relikviától – számolt be a bbc.com.

A júniusban, Londonban megrendezésre kerülő aukción olyan kuriózum is gazdára talál, mint a Jules Rimet trófea másolata, amit azután vehetett át, hogy 1958, 1962 után a Brazil válogatottal 1970-ben harmadszor is megnyerte a világbajnokságot. Mélyen a zsebébe kell viszont nyúlnia annak, aki ezt meg akarja szerezni, ugyanis a kikiáltási ára, forintban mérve, 115-172 millió Ft között mozoghat.

A többi értéktárgy sem lesz olcsó, például az a labda, amivel az ezredik találatát érte el 11.5-17, a világbajnoki érmekért pedig közel 58 millió Ft-ot kérhetnek el.  Megtalálható továbbá a kikiáltási listán a vezetői engedélye, régi útlevele és egyéb személyes tárgyak is, Menekülés a győzelembe című filmben viselt fekete cipője is.

Arra a kérdésre viszont, hogy mi késztette erre a döntésre a hetvenöt éves, az utóbbi egy évet kórházban töltő, egészségügyi problémákkal küzdő világsztárt, pontost választ nem tudunk“Sok ok lehet mögötte, egyértelmű, hogy személyes is, amit csak ő tudhat”– tudatta Dan Nelles, a Julien Auction, ház sportért felelős specialistája.

Annyi azért kiderült Pelé nyilatkozatából, hogy  “nehéz volt ezt a döntést meghozni, hogy a megfelelő helyekre kerüljenek az értéktárgyak, de úgy érzem és ami számomra nagyon fontos, többet teszek azzal, hogy inkább megosztom a világgal”.

Pelé, karrierje során szerzet címeit nehéz felsorol, hisz amerre járt a világban, ott általában volt mit ünnepelnie. Magáért beszél a három vb sikere, a brazil Santossal kétszer is begyűjtött Libertadores kupa sikere. Továbbra is ő a legfiatalabb játékos, aki világbajnokságon gólt rúgott és ő tartja a legtöbb gól rekordját is (1,283).

Beszédesek ezek a számok, rekordok és épp ezért sokak által is minden idők legjobb labdarúgó játékosa.

A kikiáltási tárgyak:

  • Személyes Jules Rimet Világ bajnoki trófea másolata
  • 1958, 1962 és 1970 Világ bajnoki aranyérmei
  • 1,000-ik rógott góljának labdája
  • 1977 NY Cosmos, Észak Amerikai Labdarúgó Bajnokság bajnoki gyűrű
  • L’Equipe által megválasztott évszázad sportolója kitüntetés
  • 1958 Brazil Világbajnoki szalag
  • Santos FC mérkőzés mez
  • Santos Klub Világbajnoki szalag
  • New York Cosmos mérkőzés mez

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik