Pályán kívül

Pelé milliárdokra perli a Samsungot

Pelé beperelte a Samsung Electronics társaságot, mert megítélése szerint a cég úgy reklámozta televízióit, hogy a közölt fotókkal a háromszoros világbajnok labdarúgóra lehetett asszociálni.

A 75 éves legendás csatár legalább 30 millió dollárt (8 milliárd 336 millió forint) remél a dél-koreai vállalattól,

amely októberben a New York Timesban megjelent hirdetésében egy “rá nagyon hasonlító férfiról” helyezett el portrét, azon belül pedig egy kisebb képen egy futballista felugorva, oldalra dőlve, Pelé egyik jellegzetes mozdulatával lövi el a labdát.

A beadvány szerint a reklám azt sugallja, hogy Pelé támogatja a cég termékeit, holott 2013-ban sikertelenül zárultak erre vonatkozóan a két fél közötti tárgyalások.

Frederick Sperling ügyvéd kifejtette: a chicagói szövetségi bírósághoz benyújtott keresetükkel azt szeretnék elérni, hogy tisztességes kompenzációban részesüljenek, illetve hogy elejét vegyék a Pelére utaló, engedély nélküli reklámoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik