Foci

Hatalmas fordítással nagydöntős a GSW

3-1-es hátrányból állt talpra a Warriors és az NBA Nyugati főcsoport-döntőjének utolsó, hetedik mérkőzésén megnyerte a párharcot.

A Golden State Warriors hazai pályán 96-88-ra legyőzte az Oklahoma City Thunder együttesét és ezzel kiénekelte a sajtot Kevin Duranték szájából. Így:

A hazaiak legjobbja ezúttal az elmúlt két alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Stephen Curry volt, aki 36 ponttal és 8 gólpasszal segítette csapatát, ráadásul új NBA-rekordot állított fel, ugyanis ő az első a liga történetében, aki hét hárompontost szerzett egy hetedik mérkőzésen.

A vendégeknek Kevin Durant 27 és Russell Westbrook 19 pontja, 13 gólpassza és 7 lepattanója is kevés volt, meglehet azért, mert utóbbi 21 mezőnykísérletéből mindössze 7 volt sikeres.

A Golden State az NBA történetének tizedik csapata, amely 3-1-es hátrányból fordít meg párharcot – 233 közül -, a főcsoport-döntők históriájában pedig mindössze a negyedik. Korábban ez a bravúr 1968-ban és 1981-ben a Boston Celticsnek, valamint 1979-ben a Washington Bulletsnek sikerült.

A magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődő nagydöntőben, akárcsak tavaly, most is az alapszakaszgyőztes Golden State Warriors, valamint a Cleveland Cavaliers találkozik egymással. Egy évvel ezelőtt az oaklandiek 4-2-es összesítéssel hódították el a bajnoki címet.

NBA, Nyugati főcsoport-döntő, 7. mérkőzés:

Golden State Warriors-Oklahoma City Thunder 96-88

A párharcot 4-3-ra nyerte a Golden State.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik